Emlékszünk még a titkos összetevős posztra?
Azóta letekertem a járgánnyal néhányezer kilométert, és azt kell mondjam többszörösen igazolódott benzines javaslat, azaz hogy hidegben érdemes pár liter 95-öst tankolni az etanol mellé a béke érdekében.
Autópályán a csöppet megszaladt és rémisztő 12 literről visszaesett a fogyasztásom a nyári 11 körülire.
Igaz ekkor 60 literből 3 liter benzin volt, de ha jól belegondolunk, ennek a többletköltsége elég csekély (kb 300 Ft egy teljes tankra).
Volt viszont egy nagyon negatív tapasztalatom egy Pécs-Budapest úton. Autópályán sikerült 12.5 liter főlé tornásznom a fogyasztásom. Először is leszögezném, hogy ekkor nem volt egy csepp benzin sem a tankban, csakis E85. Másodszor, nem száguldoztam - amúgy sem szokásom - pontosan ugyanúgy közlekedtem, ahogy szoktam, 120 és 135 közötti sebességet tartottam végig.
Hova lett akkor az a 100 kilométerenkénti másfél liter?
Az egyik ok ugye amint fentebb leírtam, a hideg és az egy kis benzin a békességért esete. Én voltam a hülye, hogy nem tartottam magam ehhez.
A másik ok amire inkább csak gyanakszom, hogy az a kút ahol tankoltam, valahogy nem olyen minőségű etanolt adott el nekem, amilyet szerettem volna.
A napokban olvastam ezt az olcsóság boncolgató cikket: http://www.vezess.hu/magazin/melyik_olcsobb_dizel_etanol/28458/.
Ebben láttam először leírva, az E85 negítv tulajdonságai sorolva, hogy "Egyenetlen üzemanyag-minőség".
Sokszor láttam már fórumokon fakkoló embereket összeesküvéselméletekkel, meg azzal hogy "vizezik az E85-öt", de igazából mindenki csak "úgy érezte". Szóval ez a vizezés dolog remélhetőleg nem igaz, mindenesetre lehet benne valami. Nagyon úgy néz ki, hogy bizony komoly különbségek vannak etanol és etanol között, attól függően, hogy hol tankoljuk.
Ez amellett, hogy elszomorító, számomra elég felháborító is. Itt nem arról van, szó, mint a benzinkutak esetében, ahol a látványosan olcsóbb kúton, ha nem is törvényszerű, de várható, hogy nem V-Power Racing Carrera Extra 100 minőságet kap az ember.
Itt arról van szó, hogy az etanolt, ami Magyarországon egyetlen gyártótól származik (így azonos minőségű kellene hogy legyen), és azt gyanítom a benzinnél jóval nagyobb haszonkulccsal értékesítő,
emellett nagyjából minden kúton azonos árú (kivéve Agip, ezúton is köszönöm a hiéna hozzáállásukat), szóval ezt is buherálják. Csodás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése