2010. december 29., szerda

A közösség ereje

Karácsony hétvégéje. A kutakon a totemoszlopok már nagyon ronda számokat mutatnak, a vonatok késnek, szállingózik a hó, a jegyek nagyrészt elfogytak.
Hirdetek. Kétezerért elviszek valakit Pécsre. Jelentkeznek, ketten is. Fölveszem őket a kolinál, ahol laknak, Pécsen is hazaviszem őket.
Visszaút hétfő reggel. Most is tele az autó.

Utólag számolgatva matricástul mindenestül a 2000 kicsit kevés.
Sebaj, ha úgy nézzük megleptem magam az ünnepekre egy kb 40%-os költségcsökkentéssel.
... és ami a legjobb, akik velem utaztak azokat is :)

Közösségi autózás - BKV és MÁV pótló járatok országszerte

Boldog Karácsonyt!

2010. december 17., péntek

Antihiénizmus vonattal

Péntek este van, épp tartok hazafelé - mármint haza haza, Pécsre. A furcsaság a dologban az, hogy ezt vonattal teszem. Hogy miért? Az történt, hogy erre a hétvégére egy jó magyaros disznóvágásra vagyok hivatalos a nagyszüleimhez, viszont sem öcsém, sem barátnőm nem tart velem egyéb elfoglaltságok miatt.
Tegnap konstatáltam, hogy ez bizony azt jelenti, hogy egyedül leszek a kocsiban. No sebaj, volt már ilyenre példa, ilyenkor bevett szokás, hogy megírom mindenféle egyetemi levlistákra, hogy megyek, van még x hely a kocsiban.Az üzemanyagköltség szépen eloszlik, mindenki jól jár. Én nyilván, mert keletkezik némi bevételem az úton, amit persze teljes egészében odaadok a következő kutasnak; aki velem jön az pedig azért örül, mert olcsóbban, gyorsabban és kényelmesebben utazik a vonatos megoldásnál. Az ötlet nem újkeletű, először az oszkár nevű útitárs keresővel próbálkoztam a levlisták mellett, volt is pár utasom onnan, ez volt talán az első ilyen jellegű magyar szolgáltatás, aztán persze a kezdeményezésen felbuzdulva lett még pár ilyen, mint például az utazzunk együtt. Lényeg a lényeg, most csak levlistákon hirdettem, azt is csak tegnap este. Ez, és talán még a "szerencsétlen" időpont az oka annak, hogy senki nem jelentkezett. Merthogy ugye jövő héten karácsony, ki akarna ezen a hétvégén is hazautazni, meg a következőn is. Ez van. Gyors számolgatás, kocsival kb 12000 oda-vissza + pályamatrica, vonattal 6000, mert még 26 éven aluli vagyok. Erre jött még, hogy szombat estére masszív havakat mondanak, szóval a kérdés eldőlt: vonat.

És itt jön a hiénizmus a dologban. Hogy is jön ki az a 12 ropi? Hát úgy, hogy autópályán jó esetben is 11 lityit bepuszil a kocsi E85-ből, ezt szorozzuk meg 400 km-rel, ami ha most belegondolok inkább 440, mert az M6 nem kis kerülőt tesz mire beér Pécsre; szóval ott tartunk hogy nagyságrendileg 45-50 liter, amit még szorozzunk meg mennyivel is? 257-tel! A kedvenc kutamon! 257-tel! Hát nem köcs... disznóság ez?
Hogy az egyik előző poszban kiszámolt 1-2 forint emeléssel ellentétben, amit az E85 benzintartalma és a benzináremelés indokol, kb 10 Ft-tal emelik?
Gondolom a forgalmazó, vagy a kereskedő, vagy nem tudom ki, aki megállapítja a kiskereskedelmi árat, úgy számol, hogy legyen meg mindig az a bizonyos lélaktani határ, a 100 Ft-os különbség literenként.
Csak arra nem gondol emberünk, hogy a folyamatosan emelkedő üzemanyagárak mellett ez a 100 Ft bizony százalékosan egyre kevesebb. Az autóm pedig, hiába magyarázom neki, csak nem hajlandó fix x forintnak megfelelő etanollal többet enni a benzinhez képest, ő bizony mindig százalékosan eszik többet.

Értjük a különbséget? Az árkülönbség százaléka, meg a túlfogyasztás százaléka lassan összeér.

Erre jön még az a jelenség, amire szintén etanolos kollégám mutatott rá. Az E85 ugye alacsonyabb hőmérsékleten ég, mint a benzin. Ebből az következik, hogy lassabban éri el a motor az üzemi hőmérsékletét, amiből pedig az jön, hogy a téli fogyasztás etanollal jobban megugrik, mint benzinnel. Ez persze nagyban függ az autótól és a használat módjától, de mindenesetre tény.

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de komolyan fontolgatom, hogy amíg minuszok röpködnek, visszatérek benzin üzemre.

2010. december 15., szerda

Magyarisztán, az E85 nagyhatalom

Igazán nem szeretnék senkit megsérteni, de most már sokadszor fogalmazódik meg bennem, hogy én bizony egy szép napon úúúgy pofánb@sznék egy jogászt egy péklapáttal.
Kis hazánk jogalkotói ugyanis szemlátomást valamiféle üveggömbben, esetleg traktorbelsőben élnek. Az is lehet, hogy a hosszú évek becsületes munkájával összeszkuporgatott vagyonkából vett jacht fedélzetéről kommunikálnak valamelyik melegebb tenger kellős közepéről, postagalamb, esetleg palackposta segítségével. Ezekkel is úgy, hogy ahogy az iromány útjára kelt, rögtön hajóznak a következő Valamisztán partjára nehogy egy-egy visszacsatolás eljuthasson hozzájuk az alkotott csodával kapcsolatban.

Ha nem így, van akkor mondja már el valaki, hogy lehet az, hogy a gyakorlati élettel összeegyeztethetetlen, értelmetlen, és leginkább fos törvények születnek?

A biztosíték kicsapója most konkrétan ez a cikk:
http://www.etanolblog.hu/2010/10/par-liter-benzin-bekessegert_6225.html
Olvassuk végig, érdemes. A cikkben igazolódnak az előző posztban leírtak, azaz, hogy hidegben jól jön egy kis benzin a tankba. Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a jelenség bizony részben hungarikum. Merthogy bizony a gyártó tud erről a jelenségről. Mielőtt fakkoló levelek hada indulna útjára, szólok, hogy akármilyen furcsán is hangzik nem ők tehetnek róla, és nem is tehetnek ellene semmit. Tömören: törvények és hatóságok írják elő, hogy nem lehet az E85 előállítása során annyi benzint használni, amennyit kellene, helyette "egyéb" denaturáló anyag használata kötelező, valamiféle alkohol meg jövedéki meg rossebtudja milyen baromságokra hivatkozva.

És a cikk végén a megoldás: amit a gyártó nem tehet meg, tegyük meg mi. Töltsünk pár liter benzint a tankba, és eljő a kánaán. Ez mennyire elvetemült értelmetlen barom jogalkotóra vall úgy mégis?

Azt hiszem megyek a pékhez lapátért.

2010. december 12., vasárnap

Varázsszer télire - titkos összetevő a hideg ellen

Már korábban írtam párszor, hogy még van mit csiszolnom az E85-átalakítóm beállításain, hogy télen is zökkenőmentesen induljanak a reggelek. A jelenség igazából elviselhető, kb annyi, hogy a kocsi második indítózásra indul be. Történt azonban múlt héten, hogy valami miatt nem tudtam útba ejteni Taszi bácsi kútját, viszont még volt egy-két köröm a városban, ami azt eredményezte, hogy már igen agresszívan világított a műszerfalon a kis sárga "Kérek benyát" led. Nem mertem megkockáztatni egy 7-esen keresztbeállt kamion mögötti dugót, közben kiürülő tankkal, így beadtam a derekam. Egye fene, tankolok 5 liter 95-öst. Ez meg is történt, viszont induláskor már okozott némi dilemmát, amit végül maga a kocsi oldott meg. Merthogy ha a gép már erősen követeli az utánpótlást, az azt jelenti, hogy már csak kb 0-10 liter üzemanyag van a tankban. Na erre még ha ráküldesz 5 liter benzint, akkor az eredmény mi? Elég nehéz megbecsülni ilyenkor az E85-B95 arányt. A puding próbája az evés. Átkapcsoltam benzin üzemmódra a kütyüt. Indít - ez még sikerült - aztán indul... na az már nem megy. Ugyanúgy mint a kuplungos incidenskor, a motor alapjáraton még elvan, de pörögni, azt nem. Egy picit sem. Jól van mondom, nyilván még nem ért el a motorig az új "keverék". Vissza E85 állásba, 1 km után meg át újra benzin. Neeem, nem. Nem megy az. Maradunk etanolnál. Másnap fölöntöttem az egészet csurig E85-tel, szokásos 10 km melóba, majd vissza... és megy minden ahogy eddig - gondoltam.
És a következő reggelen jött a meglepetés: pöccre indulás!
WTF? Ennyit számítana a múltkori tankolás?
Kis számolgatás. Alap esetben E85 van a tankban, aminek 15%-a benzin, ami 60 literes tank esetén 9 liter. 55 liter etanol esetén ez a szám 8,25 liter. Ehhez még jön az az 5 liter B95 amit tankoltam. Ez így összesen 13,25 liter a 60 literből, ami 22%.
Úgy tűnik egy ilyen, viszonylag kicsi változtatás is igen sokat számít a hideg téli reggeleken.
A pindúr-pandúrok által sokat emlegetett X-vegyszer tehát ezesetben nemes egyszerűséggel a benzin :)

2010. december 6., hétfő

Durvuló benzinár

Szerdától ismét rekord magasságba szöknek a benzinárak. Ahogy az ebben a cikkben is olvasható, átlépünk egy újabb lélektani határt, ami ezúttal már 350 Ft feletti literenkénti árat jelent.
 


http://www.portfolio.hu/vallalatok/energia/ez_mar_biztos_durva_benzinaremeles_jon.142467.html

Kíváncsi vagyok, hogy ez milyen mértékben viszi, vagy viszi-e egyáltalán magával az E85 árát. Hiszen ugye az E85 15%-a benzin.
Matekozzunk kicsit. Tegyük fel, hogy semmi más tényező nem befolyásolja a "biobenzin" árát.
Ezek szerinte a 8 Ft-os emelésnek, elvileg csak a 15%-a fog érződni, azaz 1 Ft és 20 fillér. Ez azt jelenti, hogy Taszi bácsinál 249-250 Ft körül lesz literje, a hatlábú kutyánál a Savoya mellett meg 256-257.

Meglátjuk.

2010. december 3., péntek

Rohadás + E85 + utódok

Azzal a szomorú ténnyel kellett szembenéznem múlt hétvégén, hogy tütü bizony rohad :(
Történt ugyanis, hogy még mikor a nyári gumiszettet cseréltem télire, emelés közben kicsit "ropogott" a kocsi, pedig rendesen az emelőpontnál fogtam meg. Na mondom mizu, nézzük csak. Rozsda... ejj ejj, nem lesz ez így jó. Kerítettem némi egyből-a-rozsdára festéket, hogy majd jól bekenem - az alján úgysem látszik, rosszabb tán nem lesz tőle. Legközelebb mikor otthon (otthon otthon) jártam, ahol a garázsban még olyan extra is van, mint szerelőakna, szóval akkor szépen beálltam az akna fölé, kérdéses hely megkeres - jobb hátsó kerék előtt - és nekiáll lekaparni a rozsdás részt a lemezről, mert hát mégiscsak jobb minél inkább fémtiszta felületet festeni. Ahogy így szedegetjük faterral a rozsdadarabokat, egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy itt bizony egy nem kicsi lyuk van. Jájj. Szerencsére ez egy olyan helyen van hogy a luk nem az utastérbe vezet, hanem egy lemezek által határolt üres dobozba (a hátsó kerékjárati ív és az alváz találkozásánál).

Ez a kis tényfeltáró mozzanat rávilágított arra, hogy bizony ez a kocsi pont a napokban éri meg a 18. életévét. Szép kor, de sajnos egyre kevésbé éri meg bármit is javíttatni rajta, pláne ha ilyenről van szó, ahol lehet hogy fényezni is kell, az meg sajnos egy régi kocsinál is pontosan annyiba kerül, mint egy újnál. Mert ugyan a kocsi aljáról van, szó, de ki tudja, hogy a lakatos kolléga mekkora darabot vág ki belőle, hogy aztán újrahegessze. Mert ha a küszöbből is visz valamennyit, akkor ott már bizony nem árt fényezni.

Szóval egyre biztosabbnak látszik, hogy tavasszal elválnak útjaink :(
Itt az ideje keresgélni az utódot. Mikor ezt a járgányt vettem, akkor is lejátszottam magamban a klasszikus német - japán vallásháborút, igazából most is valami hasonló zajlik.

Az E85 átalakítót természetesen viszem tovább, hiszen örök garis, így csakis benzines gépeket keresek.
No nem csak ezért, de az is egy szempont, hogy a diesel az diesel. Slussz passz. A benzinesből meg lehet gázos vagy etanolos is. Szóval benzin.
A következő szempont, hogy évi 12000 km autópálya, 6000 km város és kb 0 km vidéki országutat kell kiszolgálnia. Ebből következően egy nagyon hosszú 5 sebességes váltó legyen benne, de jobb lenne, ha lenne 6. is.
Fogyasztás: örülnék, ha autópályán valós 130km/h (nem óra szerinti, hanem GPS-szel mért) mellett nem enne többet, mint 8 liter, amiben sokat segít a hosszú 5. vagy a 6. sebesség.
A piszkos anyagiak. ~1.5M. Ezt nem is részletezem, kb ennyit szánok rá.

A versenyzők:
Toyota Avensis 1.8-2.0 2000-2003
Honda Accord 1.8-2.0 2000-2002
Seat Toledo/Leon 1.8T 2002-2005

Részben a kora, részben a 6. sebesség, részben a 180 paci és a turbó miatt egyelőre a Seat a befutó.
Ezen kívül az sem hátrány, hogy nem kevés fut belőle az utakon (Leon = Golf4 = A3), így remélhetőleg sokan értenek hozzá és az alkatrész árak is barátságosak.

És hogy miért olyan lényeges a turbó?
Na itt jön az E85 része a történetnek.
Pár hónapja olvastam egy leírást arról, hogyan befolyásolja a turbós autók működését, ha etanolt kapnak.
Először is - nem turbós társaikhoz hasonlóan - némileg erőre kapnak.
Másodszor: többletfogyasztás jelentkezik. És itt a trükk, ugyanis egy turbós kocsi látványosan kisebb fogyasztásnövekedést produkál szívó társainál.
Már bánom, hogy nem mentettem el a cikket, de úgy emlékszem 5-15%-os extra dúsításról beszélnek, ami elég barátinak hangzik.
Hogy miért van ez? Az bizony abban a cikkben van leírva, amit azóta sem találok :(
Ígérem megkeresem.

Szóval most úgy néz ki, tavasszal érkezik az utód :)
- 10-13 év mínusz
- 47 LE plusz
És emellett remélhetőleg autópályán alacsonyabb fogyasztás :)

2010. november 19., péntek

Péntek délutáni kis kaland - Hungárián kuplung nélkül

Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtökön az egyik szoba teljes felújításába kezdtünk. Első lépés parkettacsiszolás, majd lakk, majd péntek lett :) Akkor jöjjön a festés. Festékért festékboltba, teddy henger miegymás. Takarófólia az nem kell, múltkor vettem egy nagy tekerccsel. Haza, takarófólia elő... de, takarófólia kell. Vissza kocsiba be... jé mi ez a "kis" olajfolt a kocsi alatt? Nedves volt az aszfalt, hát gondoltam, csak az "üzemszerű" 1-2 csepp folyt széjjelebb látványosan. Beül indít, rükverc - WTF? Mintha nem emelne ki a kuplung rendesen. Baszki beesett a pedál, huhh ki tudtam venni sebességből. Gondol-gondol... aha, akkor az az olajfolt nem az az olajfolt. Hát takarófóliáért nem megyünk az biztos... Kedvenc szerelőmnek telefon, megnyugtató válasz 10K egy komplett munkahenger ehhez a kocsihoz (éljenek a nagykorú autók :P). Egy pici bökkenő van, én Kelenföldön vagyok, ő meg az Éles-saroktól még vagy 3-4 kilométerre. Veri nájsz.

Akkor most jön a "Hogyan tegyük meg szeretett fővárosunk utcáin 15 kilométert kuplung nélkül" című lecke.
- Első nehezítés: az 1-est és a 2-test nem használhatod, mert nem veszi be.
- Második nehezítés: péntek délután van, nem kicsi forgalommal.
- Harmadik nehezítés: dugó a Hungárián.

Nem volt egyszerű, de odaértem. A csavar a dologban, hogy a vége felé egyre javult szerencsétlen munkahenger, úgyhogy mire odaértem már szinte jó volt :)
Mindegy, ez így egészen biztosan nem üzembiztos állapot, cserét kérek. Szerelő kiszedi, megvizsgálja... hát igen, ennek el kellett romlania, ahogy kinéz - full trutyi az egész. Csere megvan, indít - kicsit döcögve, de beröffen. Kuplung ellenőriz, zsíratomkirály. De komolyan mióta megvan a kocsi ennyire jó még sosem volt. Kellemesen kemény a pedál, szép nagyot emel, ahogy kell.
Öröm bodottá, állok ki az udvarból, nem megy. Köhög prüszköl, nem pörög föl, majd meg fullad. Na mondom vissza. Lehúzódott volna valami gyújtás kábel a nagy motortérben matatás során? Gyertyakábelek kihúz visszadug indít. Fos. Ugyanaz, majd' meg döglik szerencsétlen kocsi.
Kis villanykörte a fej fölött. Baszki, a kapcsoló. És igen. Miközben a szerelő a pedál környékén matatott véletlenül átkapcsolta az E85 - benzin kapcsolót :) Jee. Ezt aztán kereshettük volna egy darabig. Átkapcsol, megpörget. Vigyor :)
( Na ugye, csak lett valami etanol a végén a sztoriban :P )

2010. november 8., hétfő

Megéri ilyen árak mellett etalollal járni?

A válasz nem teljesen egyértelmű. Épp hétvégén számolgattam, hogy egy Budapest - Pécs - Budapest út autópályán GPS szerint 130-cal haladva benzinnel 11500 Ft, etanollal ugyanez 10800 Ft. Ez elég siralmasan kicsi különbség 400 km-en. Ha most kellene átalakítót vennem, ennek fényében nem vennék, viszont így, hogy van, használom. Nem annyira anyagi megfontolásból csinálom, inkább talán a zöld tudat vezérel... meg persze az, hogy most már egészen biztosan állíthatom, hogy igenis érezhetően erősebb az autó E85-tel, mint benzinnel. Valahol olvastam, hogy az E85 átalakítás a motor tuning egyik legolcsóbb formája :)
Hogy honnan érzem ilyen biztosan? Érdi autópálya emelkedő 5-ösben 100-zal (mert annyi a megengedett) úgy hogy gyorsulni is tudok, eddig nem adatott meg.

Hogy megéri-e?
Pénzügyileg épphogy, feeling-ileg IGEN.

[Frissítés 2010.11.16]

Egy újabb hétvégi autópályázás után sokkal határozottabban azt kell mondjam a válasz IGEN!
M3 - Gödöllő, Mogyoród környéke, aki járt arra biztos emlékszik, itt vannak talán a legnagyobb kanyarok és dombok ezen az autópályán.
Tisztán emlékszem azokra az időkre, mikor ugyanezzel az autóval akármilyen ultra carrera v racing power benzinnel bizony az emelkedőn csak be kellett jönnöm a középső sávba, mert nem volt meg 5-ösben a 130. Csakhát itt meg sokszor 100 körül tötymörögnek azok akik a külsőben 60-at épphogy verdeső kamionokat kerülgetik. Szóval a legjobb ha tud menni az ember a legbelsőben, de ott meg 130 alatt elég pofátlan dolog haladni.
Nem mondom, hogy E85-tel ugyanitt a kocsi brutálisan gyorsul, viszont tény, hogy nagyon határozottan tartja a 130-at, és még marad benne egy kis tartalék is. Persze ha nem lennék lusta visszakapcsolni... :)
Az a rész lett még látványosabb, mikor sima előzésnél a 120-as utazót fölnyomja az ember 140 köré. Pikk-pakk megvan. A pikk-pakk persze nem SI mértékegység, és nem tudom eddig milyen hosszú volt a pikktől a pakkig terjedő időtartam, most mindenesetre kellemesen rövid :)
Azt vettem észre magamon, hogy egyre többször indulok keréknyikkantással a lámpáknál. Ebben nyilván közrejátszik a hülyegyerek-faktor is, viszont nyilván ez a hülyegyerek-faktor valamivel alacsonyabb lenne, ha nem érezném, hogy jól megy a gép.

2010. november 4., csütörtök

Magyar E85 kúthálózat - hol lehet ma etanolt tankolni

A héten megelégeltem, hogy sem a holtankoljak, sem a poiplaza nem tart lépést a magyar etanol kúthálózat fejlődésével.
Egy éve még valahol 100 körül járt az olyan kutak száma kis hazánkban ahol "biobenzint" lehetett kapni. Idén nyárra ez a szám szépen fölkúszott valahova 200 körülre, mára pedig már a 300-at is meghaladja az E85-ös töltőállomások száma.

Ezen és a fenti hiányosságokon fölbuzdulva összehoztam ezt a kis oldalt:

http://e85kutak.info


Használjátok egészséggel :)

2010. október 31., vasárnap

Az ellen nem véd - az átalakító sem hülyeálló

Péntek este, hosszúhétvégés családlátogatás, irány Debrecen, M3. Este van, megvártuk míg mindenki elmegy - persze, meg ahogy én azt kigondoltam. Indulás, 50m múlva check engine. Jee. Mindegy, biztosan hideg van, restart, check engine eltűnik. Minden zsír, mehetünk tovább, már csak 200km. Kis idő múlva, mikor már csak 199km volt vissza, újra check engine lámpa, most némi egészségtelen rángatással és lustasággal fűszerezve. Hmm, na ez érdekes. Szerencsére van nálam laptop. Rádugom a gépet, nézem az adatokat, minden okésnak tűnik. Motor indít, paraméterek figyel. Hmm, minden rendben, kivéve hogy 400 körül van az alapjárat, és nagyon nem akar fölpörögni a motor.. és nimár, hogyhogy 0% a túldúsítás!? Szidtam az új firmware-t (előző poszt), szidtam magamat, hogy minek kellett egy ilyen utazás előtt frissíteni, szidtam a jó k##&@{ mohos retkes f@sz{#&@{.
Aztán felvillant a kis villanykörte a fejem felett, agyamba hasított az igencsak kínos felfedezés: ki van kapcsolva az átalakító. És igen, a kormányoszlop alatt a kis kapcsoló off állásba volt billentve. Átkapcsolás, pöccre indulás, 200km gondtalan - a mazsolákat és tajparasztokat leszámítva gondtalan - autópályás utazás :)

2010. október 28., csütörtök

Firmware frissítés E85 átalakító módra

Ma valami miatt rápillantottam az etanol átalakítóm gyártójának oldalára, és hoppá, van új progi a kütyühöz. Hoppá és új firmware is van :) Nanná hogy kell. Mondjuk release notes nemigen volt mellé, de nyilván nem véletlenül adták ki, jó lesz az. Irány haza, laptop elő, kocsihoz le - még melegecske motorral jobb lesz ez, gondoltam, mert ha netán teljesen elcsesződik a kütyü, akkor sincs gond, hiszen üzemmelegen még kikapcsolt átalakító mellett is beindul a gép tisztán E85-tel, és el lehet vele döcögni a legközelebbi benzinkútig.
Utólag belegondolva ebben a gondolatmenetben persze találtam egy nem kicsi hibát. Merthogy tök jó nekem, hogy elgurulok egy benzinkútig, és ott úgy egyébként mi a retkes pöcshöz kezdek egy kocsival, aminek a tankjában van kb 55 liter etanol ?! Nem azt mondom le lehet szívni, de hát mindenesetre érdekes szitu lett volna.
No, szóval ott tartunk, hogy gyújtás ráadva, adatkábel összedugva, progi elindítva, firmware letöltve, laptop akksi kapacitás még 4-5 órára elég, ugyan mi történhet?
 
Hát pl az, hogy a firmware frissítés gomb megnyomása után a grafikus felület megáll... azaz nem megáll, csak éppen 10 perc elteltével is "Frissítés folyamatban, akár egy percig is eltarthat" van kiírva. Shit. No nem baj, olvastam a gyártó weboldalán, hogy van egy "DOS-os" verzió - nyilván parancssorira gondoltak :) - és azzal minden körülmények között teljes biztonsággal tudok frissíteni. Hááát. Okés, de ahhoz ezt be kellene zárni... firmware frissítés közben.
Már láttam magam előtt a 10 kicsi 5 literes piros kannát, ahogy a kimerültségtől vörösödő fejjel, alkoholgőztől szédülten szívom ki az utolsó deciket a tankból sajnálkozó tekintetű kútkezelők gyűrűjében...

IJ, "Cancel". Tuti? Tuti. Gyújtás le, vissza, indít. És megy :D Progival verzió ellenőriz, fej virul. Ugyan nem frissítettünk, de legalább a régi megvan. Nagy baj már nem lehet, max ígymarad. De bakker ne maradjon már így, akkor is akarom az újat!
Parancssori alkalmazás letölt, leírás keres... nincs. Vagyis van... egy 10 soros txt. Az első öt sor arról szól, hogy nyissak meg egy parancssori ablakot. Köszi.

[off] Egyébként informatikus létemre pár hete súgta meg egyik kollégám, hogy a "Futtatás" ablak bizony egy egyszerű WIN + R (mint run) kombinációval is előhozható, méghozzá minden egyéb módszernél gyorsabban ugye. [/off]

 
A txt fájl maradék öt során első ránézésre látszik, hogy nem sokat basztak rá. Minden második sorban más a futtatható állomány neve, néhol egy-egy alulvonás befigyel, ugyanígy random portokon csatlakozunk az eszközhöz. Igényess... Magyarázat sehol, csak hogy hát ezeket köll itten futtatnyi.
Hát kedves etanol kütyü gyártó, baszod, ha én azt futtatom ami oda van írva, akkor bizony 5 szép kövér hibaüzeneten kívül semmi mást nem kapok. Fakk. Leginkább olyasmiket olvashatnék, hogy "... is not recognized as an internal or external command". Merthogy nem csak hogy néhol ez, néhol az a futtatható állomány neve, de hogy a sok elcseszett közül egyik név sem egyezik azzal, ami az adott mappában levő fájl neve...

Nem magam miatt vagyok mérges, hanem a többi, talán kevésbé "informatikai rutinróka" jellegű E85 vásárló miatt.  

Szarért kell 5 sorban leírni, mint egy óvodásnak, hogy hogy nyílik egy parancssor, ha utána kurvára használhatatlan parancsokat irat be velem?
Grrrr. Mindegy is, lényeg a lényeg, futtatgattam a parancsokat, úgy hogy működjenek is. Ja a szokásos cucc.exe --help vagy /? vagy -h persze semmit nem csinál, hátha megtudnám hogy kell használni, vagy hogy milyen paraméterek vannak egyáltalán.
Szóval mint a betanított kismajom a txt alapján futtat, firmware alig 1 perc alatt frissül, grafikus felület indít, config betölt, indít, röffen, örül :)

Holnap reggel kiderül mennyire bírja a gép az igazán hideg indítást. Lesz szerencsém reggel 6-ra dolgozni menni, ami azt jelenti, hogy 5:30 körül fogok indítózni. Ahogy nézem kb 2°C lesz.

2010. október 27., szerda

Vacogás, döcögés, fulladás

Ma reggel elég rossz élménnyel gazdagodtam.
Kezdődött azzal, hogy reggel 7-kor keltem :) Lementem a kocsihoz, 5 percig kapartam a jeget. Sejtettem hogy nem lesz egyszerű menet az indulás. Meglepő módon a "szokásos" hideg idős második indításra beröffent. Hagytam kicsit melegedni - kb 1-2 percig - aztán indulás. Szépen óvatosan, tudva hogy ilyenkor sokszor van rángatás. Gurulás az 50m-re levő lámpáig, semmi gond. Zöld, indulás, kengurubenzin. Azaz kenguru-etanol.. kenguru-e85.. kengurutanol ? Ez a jó szó, kengurutanol.
Rángatás, döcögés, fulladozás, erőtlenkedés, szélső sávba húzódás, mindenkit elengedés, aztán óvatosan 40-re gyorsulás. WTF? Valamit csak lehet tenni ez ellen.
Aztán lejátszottam magamban mégegyszer. Indít, ablakkapar - közben motor jár - indul, fullad. Az a gyanúm, hogy az történt, hogy lejárt az átalakítóban "melegedési fázis"-nak beállított időtartam, és így a szokásos 24% fölött már nem kapott még több extrát a gép, pedig az ilyenkor is kell. Hmm. Miért nem tud olyat az átalakító, hogy ha X fok alatt van, akkor leszarja hogy lejárt ez az időtartam és tovább küldi a többlet E85-öt. Kedves etanol-átalakító-fejlesztő ...

2010. október 18., hétfő

Sok vagy kevés az etanol? - olvassunk füstjelekből

Ha végre elszánja magát az ember és beszereltet a kocsijába egy E85 átalakítót, attól kezdve örök kérdés marad, hogy épp túl sok vagy túl kevés az extra üzemanyag a motornak.
Ez persze könnyen kitalálható, ha van valakinek otthon műhelye ahol ki tudja mérni, hogy szegény, dús, netán optimális a keverék, viszont egy átlagos panellakónak, mint én, nincs ilyesmije, sem olyan ismerőse, akinek van.

Ma volt alkalmam látni a kocsit, miközben valaki más vezeti. Szerelőnél voltam, mert egy kurv@ szegély szétnyomta a kipufogót, de ez más téma. Szóval láttam hogy a kipufogón ömlik a füst. Egy rendesen beállított autónál kb némi gőzt kellene látni ilyen időben, de ez itt igen szép mennyiségű füst volt.
Ha azt nézem, hogy még elég hideg volt a motor, akkor valószínűleg az van, hogy az átalakítómon a "melegedési fázis" extra etanol adagolása nincs jól beállítva, azaz mikor még hideg a motor, több üzemanyagot kell juttatni a rendszerbe, de valószínűleg nem ennyivel többet.

Holnap megyek a járgányért, megnézem hogy megszerelt kipufogóval is ugyanez van-e, aztán jól nekiállok állítgatni... megint :)


[Szerkesztve 2010.10.19] 

Aggódás elmúlt. Ma mikor hazaértem megnéztem mi jön ki a gépből kb 10 km-es út megtétele után - tehát üzemmeleg motorral - alapjáraton.
Az eredmény bíztató: semmi :) Azaz semmi látható. Sem füst, sem gőz. Nagy örömömben mindjárt le is fotóztam... telefonnal...

Közben egyik kedves autórajongó ismerőssel konzultáltam, ő fogalmazta meg jól:
"Szerintem ha érzésre jól megy akkor hagyd úgy."
Márpedig jól megy :)

2010. október 15., péntek

[off] Megjelentünk facebook-on

Gondoltam talán valamivel nagyobb publicitásra tehetünk szert, és így több ember kételyeit oszlathatjuk el, illetve több érdeklődőnek segíthetünk ha a blog felkerül facebook-ra.
Ennek megfelelően csináltam egy facebook oldalt "E85 blog" néven.
Egyelőre közvetlen hivatkozással még nem tudok szolgálni. Legyen annyi elég hogy ha az "E85 blog" kifejezésre keresünk a facebook keresőjében, meg fogjuk találni azt oldalt.


[Szerkesztve 2010.10.20] 

Lett közvetlen link: E85 blog

2010. október 1., péntek

Jönnek a minuszok

Ó igen, és beköszöntöttek a reggeli 0°C közeli hőmérsékletek, legalábbis a 10°C alattiak egészen biztosan. Ez azt jelenti, hogy aki átalakító nélkül járt etanollal, az most kénytelen visszatérni benzinre, legalábbis módosítani az E85-benzin arányon, mert reggel nem, vagy csak nagyon nehezen tud elindulni.
Ez pedig épp az előző posztban leírt várható piaci trendnek basz oda még egy lapáttal.

Brutális keresletcsökkenés várható. Az etanol vásárlók hatalmas hányada ugyanis "felesben" jár E85-tel, vagy csak egy-egy "tisztítókúra" erejéig használja, mondjuk minden x. tankba tölt pár literrel. Na ők azok akik a hideg miatt nagyrészt felhagynak ezekkel a tevékenységekkel, és maradnak a jó öreg és biztosan működő benzinnél.

"Majd tavasszal visszatérünk rá!" - így hangzik az ítélet.

Ez nem jó a gyártónak és a viszonteladóknak, de remélhetőleg nekünk, vásárlóknak talán igen. Talán lesz annyi hasznunk a dologból, hogy valamelyest visszaesnek az etanol árak.

2010. szeptember 30., csütörtök

Aggasztó etanol árak

Már egy ideje trend, hogy bár az E85-nek csak 15% benzin, mégis folyamatosan emelkedik az ára. Az érdekesebb dolog az, hogy akkor is, ha a benzin ára csökken. Ez történt a héten is.

Miért van ez?
Mert miért ne? Új dolog, új termék egyre növekvő kereslettel, így a szokásos piaci jelenségek alapján, ez történik. Egyre több kút ragadja meg az E85 fonalat, és mivel még mindig sokkal olcsóbb a benzinnél, azt gondolják,
"Hmm, miért ne adhatnám 5-10-15 Ft-tal még drágábban?"

Hát azért b@ssza meg, mert most már nincs messze az a helyzet, mikor az etanolos túlfogyasztást is beleszámolva, egyszerűen nem hogy spórol az ember, hanem még rosszabbul jár, mintha csak benzint tankolna. Pont most csekkoltam a kalkuklátorral (http://e85kutak.info/kalkulator.aspx), és ha Agip-hoz megyek tankolni, ami híresen drágán adja az etanolt, mert megteheti, mert nagy és országos hálózata van, szóval ha náluk tankolok 255-ért, benzint meg 330-ért, akkor a 30%-os túlfogyasztásomat beleszámolva 100 km-en 13 Ft veszteséget termelek.
Ez nem nagy veszteség, de veszteség.
Ez persze extrém példa. Az hatlábú kutya adja a legdrágábban az etanolt, a 330-as benzin meg a legolcsóbbak közé tartozik, de így sajnos az van, hogy sok embert eltántorít az átalakítástól. Ja igen, átalakítás. Akkor most még fizessen az ember súlyos tízezreket, hogy aztán talán, de csak talán egy picit jobban járjon?

Lassan eljutunk odáig, hogy csak a "zöldek", meg a "nagy magyarok" tankolnak belőle, mert a tudat, hogy megújuló energiát használsz, és támogatod (erősen támogatod) a magyar mezőgazdaságot és feldolgozóipart, szóval ez a tudat talán megéri.

Sebaj, remélem jön még (hatlábú) kutyára kamion. Ha minden igaz, és ez a trend folytatódik, akkor most jön az a rész, mikor az elszállt árak miatt csökken a kereslet, amivel csökken az ár, ami miatt nő a kereslet, amivel nő az ár, aztán végtelen ciklus, remélhetőleg egyre kisebb kilengéssel.
... és a végén a piac kikalkulál magának egy használható literenkénti árat, amitől mindenki boldog :)


[Frisstés 2011.04.07]


Mióta megírtam ezt a posztot, eltelt több, mint fél év. Az árak igencsak megváltoztak, de sajnos a helyzet nem. Ugyanúgy, ha valaki a hozzám hasonló szerencsétlenebb táborba tartozik 30% körüli túlfogyasztással, akkor pénügyileg az átalakítás nem feltétletnül éri meg. Hangsúlyozom, pénzügyileg.

Ugyanakkor még mindig sokakkal találkozok, akik emellett még azt gondolják a bioetanol árt a motornak és gyengébb lesz tőle az autó. Ez egyáltalán nem igaz. Egy picit sem. Nulla, zéró az igazságtartalma. Sajnos ez egy olyan súlyos "urban legend" amit piszok nehéz kiirtani a köztudatból.
Egy év használat alatt semmiféle meghibásodással nem találkoztam, viszont cserébe határozottan érezhető a bioetanol által biztosított plusz nyomaték. Ha így nézzük, ez egy igen kedvező árú motortuning.

Tehát ha véletlenül abba a csoportba tartoznál, hogy pénzügyileg épphogy megérje etanollal közlekedni, mert 30% körüli az extra fogyasztásod, még mindig kárpótol a plusz teljesítmény :)
Ha pedig a népes (és mákos) 15-25%-os plusz fogyasztású táborba tartozol, akkor bizony igencsak megéri belevágnod a bioetanol átalakításba, hiszen amellett, hogy olcsóbban közlekedsz, még erősebb is az autód... és akkor a környezettudatos dolgokat még nem is említettem ;)

Végezetül, ha rászántad magad az etanol átalakításra, ki kell választanod egy a kocsidnak és az igényeignek megfelelő E85 szettet. Sikerült a magyar bioetanol kitek gyártóival egyeztetve létrehozni egy összehasonlító táblázatot, ahol minden fontos dolgot összeszedtünk a ma a piacon kapható átalakítókról:

http://e85kutak.info/osszehasonlito_tablazat.aspx

És hogy hab is legyen a tortán, a táblázathoz tartozik egy "népítélet" is, ahol bárki aki bioetanol átalakítót használ megírhatja róla a véleményét, autó típussal, és túlfogyasztási adatokkal együtt.

2010. szeptember 18., szombat

Gyertyacsere

A napokban voltam szervízben valami miatt, és ha már ott jártam rákérdeztem, ugyan már mennyi az élettartama a gyújtógyertyáknak általában. Típusfüggő persze, de a szerelő szerint 30-40000 km szokott lenni a hagyományos egyszerű gyertyáké. Mivel már én is belehajtottam a gépbe 45000-ret, gondoltam itt az ideje a cserének. Mindjárt ajánlották is a legegyszerűbb de minőségi fajtát ami a kocsihoz való 1500 / db áron. Jó lesz, mondom, de láttam valahol hogy van többpólusú, meg platina, meg iridium meg tökömtudja mik, az nem jobb lenne? Szervízes néz, aszongya az csak vakítás, nem igazán számít. Jól van akkor legyen az egyszerű. Megcsinálják amiért mentem + a gyertyacsere. Hozom el a kocsit, és már érződik a különbség. Bánom hogy nem kértem hogy hadd nézzem meg milyen állapotban voltak a használt gyertyák.

Konkrétan amit leírtam az RPM4K posztban az a probléma nincs. Egyszerűen megszűnt és kész. Olyan folyamatosan pörög fel a motor 6500-ig hogy öröm hallgatni. Zsírság. A következő pozitívumot reggel éreztem. A szokásos hűvősben indulás után rángat az autó probléma na nem azt mondom hogy megszűnt, de határozottan mérséklődött.
Az már valószínűleg csak pszichológiai hab a tortán, hogy úgy érzem jobban is húz. Ezt persze mérni nem tudom :)

2010. szeptember 12., vasárnap

"Itt van az ősz itt van újra" - vacognak az etanolos kocsik

Tegnap estefelé már elég hűvös volt. Szokásos bevásárlótúra Budaörsre. Kocsiba be, indít. Számítottam rá hogy elsőre nem fog menni. Több mint egy hetet állt az autó. Be is jött. Harmadszorra indult be. Az első pár méteren egy kis tehetetlen köhögés, aztán minden rendben... gondoltam én. A következő lámpás kereszteződésben  szégyen - nem szégyen, lefulladtam. A legjobbakkal is megeseik :P
Semmi gond, indítózás aztán futunk tovább. De nem. Hosszú indítás, semmi. Megint, semmi. Vészjelző ki. Megint indít, pár pöff és lehörög a motor. Ezt a zöldet lekéstük. Indít, röffenés, gáz, 2000 körüli motorfordulatot tart üresben, és zöldnél hosszan csúsztatott kuplunggal óvatosan elindul. Még 2 perc és elértük az üzemi hőmérsékletet. Onnantól mintha mi sem történt volna, egészséges motorhang, életvidám gázreakció, keréknyikkantó- és kanyarmarhulómanók.

Tanulság:
- ha egy hétig áll a kocsid hidegben, akkor számíts rá hogy kicsit melengetni kell
- állíts az etanol kütyün, hogy tovább tartson a melegedési fázis, és több üzemanyagot kapjon a motor hidegben amíg el nem éri az üzemi hőfokot

2010. szeptember 4., szombat

Etanol tévhitek

A napokban különböző fórumokat bogarászva egyre több és több etanol ellenzővel találkoztam.
Rengeteg negatív hozzászólást is láttam, soksok tévhittel fűszerezve néha saját tapasztalatok nélkül, "urban legend" módra.

Az egyik etanol-átalakító gyártó oldalán találtam az alábbi 15 etanollal kapcsolatos tévhitet, és magyarázatukat.
Érdemes olvasgatni, viszont tartsuk észben, hogy ez a cikk egy az etanol üzletben igencsak érdekelt cég weboldalán található. Nem feltétlenül kell mindent készpénznek venni, ami benne áll - én mondjuk hiszek benne :)

http://e85adapter.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=57&Itemid=63

2010. augusztus 27., péntek

Etanolt a medve bőrére!

Remélem nem töltöm előre az etanolt a medve bőrére, de ma reggel voltam tankolni, és remélhetőleg az előző postban leírt változtatások hatására a városi fogyasztásom egy teljes literrel csökkent. Mindezt úgy, hogy a héten kifejezetten dinamikusan vezettem. Volt pár padlós indulás... de persze csak 50-ig :)
Örülés van meg minden, viszont a dolog szépséghibája, hogy összesen kb 60 kilométert mentem. Ez alapján tankolást mérni elég badarságnak tűnik. Igazából nem a mérés miatt töltöttem tele, csak teli tankkal akartam nekivágni a hétvégi útnak. Lesz benne autópálya és főút is, nem akartam még a városi fogyasztást is a mixbe rakni, úgy aztán tényleg semmit nem árult volna el a következő mérési adat.

2010. augusztus 25., szerda

Ne spórolj az etanollal! - a spórolás fáj

A héten jártam Pécsen M6-oson és igencsak meglepő etanol-fogyasztási értékeket produkált a gép.

Azt hiszem korábban már írtam róla, hogy visszavettem 20%-ra a fő dúsítási arányt.
Nos úgy tűnik nem volt jó ötlet. 12 liter autópályán GPS szerint 125-130-cal. Ez kb 40%-os extrát jelent, azaz olcsóbb lett volna az utam ha benzinnel megyek.
És miért van ez?
Mert az autók önmagukban is képesek szabályozni a felhasznált üzemanyag mennyiségét. Például ha érzi, hogy szegény a keverék, ad bele még. De mennyit? Ez az amit csak a gyártó tudna megmondani, és nagyon könnyen elő tud fordulni a fenti eset, mikor a szegényített keverék eredménye az lesz, hogy az autó annyival több üzemanyagot követel ki magának, ami már igencsak fájó.
Ezek alapján, ha nem lefelé, hát felfelé próbálkozunk, hátha az jobb lesz. Így lett az alapbeállított 22, majd a leszállított 20%-ból 24%-os E85 extra dúsítás.
És láss csodát, tütü ismét életre kelt. Határozottan egészségesebb indulás és fokozott életkedv :)

Add meg a gépnek amit kér, te is jobban jársz.

2010. augusztus 12., csütörtök

Etanol élmény Taszi bácsi kútján

Ma reggel megint jártam Taszi bánál. Taszi bácsi kútja kicsit inkább egy buszmegállóra hasonlít. Lehúzódsz, tankolsz, mész. Két kútfej van, mindegyikhez befér egy autó, plusz szűkösen mégegy ami vár hogy az előző megtankoljon. Nem voltam csúcsidőben, mégis úgy alakult, hogy és is vártam, és mögöttem is voltak még ketten. Beállok, Taszi bácsi cukin odatotyog,
"-Mit adhatok?"
"-Etanolt kérek, tele." - ezt mindig jólesik kimondani :)
Közben mögülem a sorból egy kolléga érdeklődik, hogy a másik kútnál is van-e E85. Füligszáj vigyor. Van. Majd Taszi bácsi közli, hogy mostanában egyre többen viszik. Öröm bódottá.

... és a hab a tortán, hogy a korábbi 13 literes városi fogyasztásból 12.5 lett úgy, hogy benne volt egy költözködés, ami 8 x 1.5 kilométer megtételét foglalta magában, tökigrakva. Ez azért fontos, mert minden indítózásnál ömlik az etanol a motorba, tehát a rövid távon autózás E85-tel nem éppen gazdaságos dolog.
... persze a benzinhez képest még így is az :P

2010. augusztus 4., szerda

Az etanol és a károsanyagkibocsátás

Éppen ma találtam egy érdekes cikket az E85-tel üzemeltetett autók környezetre gyakorolt hatásairól.
Sok helyen lehet olvasni, hogy mennyivel tisztább egy etanolos kocsi, mint egy benzines, meg hogy akár 70%-kal kevesebb széndioxid jut általa a levegőbe.
Csakhogy ennek nagy része egyszerű marketing bullshit.
Ha elolvassuk az "apróbetűs" részt, általában leírják, hogy ez úgy értendő, hogy mivel az E85 nagyrészt megújuló erőforrás, ezért elégetésekor csak azt a széndioxidot szabadítjuk fel, amit a növény anno megkötött.
Hát fasza. Akkor ezt most mosolyogva meséljük el mondjuk zöldkártyán a vizsgabiztos szemébe. (Már ha vagyunk olyan balgák, hogy nem benzinnel feltankolva állítunk be vizsgára.)
Szóval a 70% az kacsa, meg mérje már meg valaki, mert én anélkül baromira nem hiszem el.

És íme egy kellemes vesézős cikk egy etanol üzemű autó károsanyag-kibocsátásáról.
http://etanol.blog.hu/2010/08/02/e85_karosanyag_kibocsatas_meglepo_eredmenyei#more2192197
Van itt minden mi vegyészeknek és zöldeknek ingere; CO2, NO2, CO, katalizátor, dús, szegény és pont jó keverék. Tanulságos.

2010. július 28., szerda

Hidegség - Etanol nehézségek a kánikula után

Most hogy hidegebb lett érzem, hogy nem jók azok az értékek amiket a kánikulában beállítottam az E85 átalakítón "melegedési fázisban" történő túldúsításhoz. Az a jelenség, hogy alacsony fordulaton (1000-1500 között) rángat az autó. Aztán az üzemi hőmérséklet elérése után semmi. Tökéletes működés.
Ez a kellemetlenség egy dolog, de erőtlenebbnek semmiképpen sem mondanám az autót, sőt :)

Autópályás közlekedés E85-tel

Nos, nem biztos hogy kiderült az igazság az autópályás etanolos fogyasztásommal kapcsolatban. Nem tudom mennyire hihetek a mérési eredménynek.
A szokásos 7.7 liter / 100 km benzines fogyasztás helyett 120km/h sebességnél autópályán sikerült kicsivel több, mint 11 litert megetetni tütüvel. Ez pofátlanul sok, 40-50%. Hozzátartozik, hogy viszonylag rövid távon (200km) sikerült ezt mérnem, ahol az egyes kutak közötti különbség is elég sokat tud számítani, de talán nem ennyit.
Arra gondolok, ugye első kattanásig tankolok, viszont ha nem mindig ugyanott, akkor nem tudhatom biztosan, hogy ez a kattanás pontosan ugyanakkor következik be. Így simán előfordulhat, hogy egyik kútnál akár 1-2 liter is még becsusszan.

Szóval van egy fura mérési eredményem, amivel nem tudok mit kezdeni. Ha valós amit mértem, akkor a megoldás, hogy nem megyek spórolósan 120-szal, hiszen 130-140 körül is 11 liter etanol gurul le a kocsi torkán. Ha nem valós amit mértem, akkor az ki fog derülni pár vidéken töltött hétvége után :)

2010. július 26., hétfő

E85: +25-30%

A hétvégi M3-mas út előtt ismét beugrottam Taszi-bácsi kútjára. Lassan sajnos emelkedik már nála is az E85 ára. Most épp 237 volt. Szokásos tankolás első kattig, számolás: 12,9 liter. Hmm... Nem sokat segített, hogy nem állítgattam szanaszét az átalakítót, simán csak mentem; ez megint 30%.

Beizzítottam az etanol kalkulátort... kicsit túlzottak voltak az elvárásaim, de természetesen így is megéri. Esetemben kb másfél év alatt megtérül.

Péntek este indulás HB city-be, M3. Út közben figyeltem az üzemanyagszint-jelzőt, elég jó a helyzet. Vasárnap visszafele Polgárnál hatlábú kúthoz kitérő - 7km. Baszki, ezeknél nincs E85. A táblán csak benya meg diesel.
"Hogyaza retkes kurrva b@ssza ketté az összes radai ribancot bazzeg" -  gondolta Stirlic.
Azért csak megállunk megkérdezzük.
Ja de van, csak valamiért ezt kizárólag egyetlen kútfejen említik meg egy 5x10cm-es matricán :) Pusszatom a marketing osztályt. Ja, és 250 :S
Nem szimpatikus, de nincs mit tenni, első kattanásig. 11,1 liter / 100 km. Az olyan 27% extra. Úgy látszik csalt a szemem.

Reggel megint megyek az öregúrhoz, kiderül a visszaúton milyen adatok születtek. Zuhogott az eső, úgyhogy 120 körül jöttünk, ami benzinből egész pontosan 7,7 litert szokott jelenteni.

2010. július 21., szerda

Tökéltesített tökéletesítés

Kész van. Most már tényleg. Sikerült úgy beállítani a kis etanol átalakítómat, hogy már csak ritkán, de tényleg nagyon ritkán zizzen meg az alapjárat, az is csak alkalmanként az indítás utáni pár másodpercre, azután atomstabil. Ezt azzal sikerült elérnem, hogy a felmelegedési időszak hosszát megemeltem 30-ról 60 másodpercre. Ezáltal a "Majdnem tökéletes - etanol átalakító beállítva" posztban szereplő első grafikonon látható a felmelegedési fázist követő röcögés eltűnt (a narancssárga csík esése után lila mocorgása).

A 17%-os E85 túldúsítás mégsem volt nyerő. Elmegy vele a gép, de valahogy érződik hogy nem az igazi. És egy másik "árulkodó jel", hogy az egyik utamon kigyulladt a a check engine lámpa. Autó megállít, gyújtás le, gyújtás vissza, hibakód törölve :) Azért ezt mégsem forszíroznám hosszútávon. Visszaállítottam az eredeti 22%-ra.

2010. július 20., kedd

E85 kúthálózat vs. hatótávolság

A napokban az etanol kúthálózatot és a térképet böngészve egy érdekes problémára lettem figyelmes. Autópálya mellett nincs olyan kút, ami E85-öt árul. Ez így biztosan nem igaz, hiszen Budaörs felé az M1-M7 közös szakaszán az autópálya fölötti körfogalomnál van egy. Igen, van olyan, hogy autópályatest fölött körforgalom. Aki még nem járt arra, érdemes megnézni ezt a nevezetességet. Igazából nem. Szóval ott van egy hatlábú kutyás kút, ahol van E85. Még az is lehet hogy mindkét oldalon van. De az hétszentség, hogy se az M6, se az M3 mellett közvetlenül nincs. Jee.
Következő hétvégén az utam Hajdúböszörménybe vezet. Oda-vissza benzinnel általában egy tankba szokott kerülni ez az út - nyilván nem 60 liter, de annyi, hogy már jelez a kis led, hogy fogyunk. Namost, mivel - az előző bejegyzésem alapján - legalább 20%-os többletfogyasztásra számítok, az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudom megjárni oda-vissza. Valahol kell egy E85 kút.
Első opció: Debrecen. Oda-vissza 40km. Háttőőő, nem. Hmm. Van még egy magánkút hatvan közelében, de nem túl bizalomgerjesztő, hogy egy címen kívül semmit nem találtam róla. Vasárnap este jó eséllyel zárva.
Következő... az nincs. Ne már, bakker...
Megnézegettem a hivatalos magyar E85 beszállító weboldalán a kútkeresőt és lám, van egy Agip Polgáron 7-8 km-es kitérővel, de szintén címen meg GPS koordinátán kívül semmi. Sőt a többi közismert kútkeresőben sincs. Agip weboldal megnéz... üdvözlöm a marketingesüket, még az sincs feltüntetve, hogy egyáltalán árulnának etanolt. Nem Polgáron, hanem úgy bárhol. Nem lesz ez így jó, jártam már úgy, pont Agip-pal, hogy ki volt írva, hogy van E85, csak nem volt ár hozzá. Bementem megkérdezni, hogy mizu, közölték, hogy hát etanol az van a tartályban, de még nem adhatnak belőle, mert árazás alatt van. Gratulálok.
Szóval nem bíztam én annyira abban a keresőben, gondoltam inkább fölhívom az "ügyfélszolgálatot", csak tudják melyik kútjukon adnak biobenzint. Hááát, találtam egy egy telefonszámot. Föl is hívtam. Egy emberke saját nevén bemutatkozva, hallhatóan városi zajokkal körülvéve vette föl. Gyakorlatilag emberünk mobiljára volt átirányítva az Agip ügyfélszolgálat telefonszáma. Mindegy, megkérdeztem, van-e Polgáron etanol, mire kicsit meglepett hangon az a válasz érkezett, hogy persze, már régóta.

Kedves Holtankoljak, és POIplaza, zárkózzunk föl, légyszilégyszi :)

2010. július 14., szerda

Majdnem tökéletes - etanol átalakító beállítva

Igen, megcsináltuk! Sikerült elérnem, hogy szinte teljesen úgy indul az autó mint ahogy benzinnel is tette.
A két pici különbség, hogy valamivel hosszabban kell indítózni, és hogy eleinte minimálisan ingadozik az alapjárat. A konfiguráció tehát alapjaiban véve megfelelő, kisebb finomhangolás vájtgépészfülű felhasználók számára még lehetséges.

Íme egy szép kis ábra az esti etanolos mérésről:


Az ábrára kattintva megnézheted nagyban is, úgy pedig már elég jól látszik a fordulatszámot reprezentáló lila vonalviselkedése. Az elején rögtön beáll egy stabil fordulatra, majd mikor a narancssárga vonal zuhanni kezd, ezzel jelezve, hogy véget ért a 30 másodpercre állított melegedési fázis, akkor a motor kicsit bizonytalanná válik, majd valahol még 30-60 másodperc eltelte után stabilizálódik.

Maga az indulás - ha úgy tetszik beröffenés - szinte tökéletes. Tarthatna egy picit rövidebb ideig, de egyébként semmi probléma.

Az egyik korábbi posztban írt todo lista első eleme, miszerint állítsam 10 másodpercre az indítózás utáni fázis hosszát, meglehetősen rossz ötletnek bizonyult. Ezt még a reggeli mérés grafikonja bizonyítja:


Itt jól látszik az előző ábrához képest förtelmesen hatalmas kék hegy (indítózási túldúsítás), és a hegyomlás alatt vicsorgó összekócolt lila farkasfogak (fordulatszám). Innen egyértelműen lehetett következtetni a hiba okára. Visszavettem tehát ezt az értéket az eredeti 2 másodpercre.

A többi konfigurációs érték honnan jött?
Nos bevallom, eddig nemigen néztem szét a kis etanol kütyü konfiguráló program mappájában, és a leírást is csak felületesen olvastam át. Így történhetett, hogy csak most vettem észre, hogy van egy swift-hez való konfigurációs fájl a csomagban, amit ráadásul elég markánsan eltér azoktól az értékektől amit nekem a szervízben beállítottak.
Egyre inkább úgy érzem, hogy kb semmit sem méricskéltek a srácok, csak beszerelték, pár adaton módosítottak, amiről biztosan tudták hogy jó lesz, beindították, beröffent, oszt "jólesz az haggyad".
No de vissza a konfigurációhoz. Először csak egyszerűen ezzel a swift-hez valóval próbálkoztam kicsit összegyúrva a korábbi konfiggal, és rögtön érezni lehetett a javulást. Kevesebb fulladozás, kevésbé kilengő fordulatszám, hamarabb magához térő motor. Az konfigurációs táblázatból rögtön látszott, hogy sokkal, de sokkal üzemanyaggal operálunk. Ezen tuningoltam egy kicsit és lőn első ábra majdnem tökéletes indulással :)

A sikeren felbuzdulva továbbmentem a következő számú feladatra: főkompenzációs érték. A gyári beállítás 22, azaz 22%-kal kap több üzemanyagot a bemelegedett motor a benzinüzemhez képest . Ezen még az autó képes kb 10%-os plusz-mínusz korrigálni, de ez nagyon típus függő, jobb eltalálni a megfelelő értéket.


Itt sorra egymás után 17, 13, 7 és 0 (!!) szerepel főkompenzációként (zöld).
Az igazán meglepő az, hogy mindegyik esetben, még a 0 extra dúsítás mellett is gond nélkül beindult a motor, és stabil fordulatra állt be. (A végén a kis lila tüske egy gázfröccs :)

Na mondom ezt most már ki kell próbálnom. A párszáz méteres próbakör során viszont kiderült, hogy 0-ra ugyan beindul a gép, a motor szépen forog, viszont ereje egy szál se. Ahogy meg kellene mozdulni, úgy viselkedik, mintha kemény mínuszok röpködnének odakint. Rángat az autó, vánszorog, nagyon lassan pörög föl a motor.

Jól van, akkor a 0% extra dúsítás felejtős, gondolom a 7 is. A következő meseszám a 13 :)
Határozottan jobb a 0-nál, de inkább ne forszírozzuk. Maradjunk csak szépen a 17-nél. Azzal már úgyis mentem ma kb 10 km-t és egészen jónak érződött.
A mai nyerőszám tehát a 17-es.

Azt hiszem leszek olyan eszelős hogy addig bizgetem a gépet, amíg az indítási folyamat is el nem éri a tökéletest :)

Elfogyott az első tank etanol

Már 1-2 napja felvillant az üzemanyagszint jelző led a műszerfalon, ami nálam azt jelenti, hogy kb 45 liter hiányzik a tankból. Már akkor sejtettem, hogy meglesz az a bizonyos 20% körüli többletfogyasztás amit mindenhol megjósoltak, de valahogy mindig úgy jött ki, hogy "áááá, most nem érek rá tankolni" vagy "Taszi bá' már biztos úgyis zárva van". Ma reggel végre fény derült az igazságra.

Munkába menet beugrottam Taszi bácsi kútjára. Szokásos kellemes hangulat fogadott. Általában az öregúr ragaszkodik hozzá, hogy ő tankolja meg az autót, mivel azonban kint nem volt senki, benéztem az épületbe. Taszi bácsi épp rettentő nyugalomban valami uborkás dolgot reggelizett a pénztárgép mögött, tőle jobbra a felesége egy kávé mellett újságot olvasott.
- Jóónapot, szabad tankolni? :)
- Peeersze, persze tessék csak

E85 leakaszt, első kattanásig tölt. Kicsit meglepett, mikor 55 liternél állt meg a számláló.
Még mák, hogy a Balatoni úton az emelkedőn fölfelé nem állt meg a gép, hiszen a tankom is csak 60 literes :)

Gyors számolás: 13 liter.
Hűbazz, mite, miva'? Hmmm. Végülis... ha azt nézem, hogy 20%-ra számítottam (12 liter) és minden nap elég sokat indítózgattam méricskéltem, állítgattam a 15 másodperces indítózási fázistól kezdve a 250%-os extra dúsításon át a rossebtuggya még mit nem, aminek persze nagy része ultrabrutálisan fölöslegesen sok etanolt juttatott a motorba, meg benne volt egy olyan eszement dugó az egyik hétvégén útban a Velencei tó felé, hogy 1-2 óra után inkább megfordultam...
...na ahhoz képest reális.

2010. július 11., vasárnap

Túl sok, vagy túl kevés? - Etanol átalakító mérés

A napokban többször is méregettem a bioetun átalakító kütyüvel. Logoltam, táblázatkezeltem, adatfeldolgoztam, diagramot gyártottam, diagramot bambultam, gondolkodtam... egyes mérési eredmények alapján arra jutottam, hogy bizony mégiscsak túl sok az etanol indításkor, nem túl kevés. Mint utólag kiderült balga módon erre a következtetésre egy nem teljesen hideg állapotban végzett mérés eredményeiből jutottam. Így történt az hogy én bizony kikapcsoltam - azaz 0 másodpercre vettem - az indítózás utáni fázis hosszát. Ez ugye pont arra jó, hogy az első - indítási - fázis után, mikor az önindító már nem teker, még pár másodpercig extra mennyiségű etanolt juttatunk a motorba, mert az hideg és az üzemanyag rendszer rögös útvesztőin az alkohol könnyebben lecsapódik mint a benzin, és így nagy része elvész.

Szóval ma délután már indítózás utáni fázis nélkül kűködött a verda, aminek meg is lett az eredménye:


Itt a kék csík az etanol dúsítás mértéke %-ban, a piros csík a fordulatszám (a szép grafikon érdekében 10-zel osztva :)

Látható, hogy az első 10 másodperc (6 és 26 között) elég kritikusan telt. 9-nél még egy elég érdekea 0 rpm is befigyelt - ez nyilván valamiféle mérési hiba.


A mostani TODO lista:

- indítózás utáni fázis 10 másodpercre állít

- főkompenzációs paraméterrel játszik
Üzemmeleg motorral játszunk, hogy ne befolyásoljanak extra paraméterek
122 % -> lejjebb próbálkozni már csak azért is mert akkor kevesebbet fogyasztunk :)

- indítózási fázis paramétereivel játszik
Itt kb azt lehet meghatározni, hogy milyen hőmérséklet mellett milyen E85 túldúsítást alkalmazzunk
Ezt a legjobb lenne mindig hideg motorral. El fog tartani egy darabig :S

2010. július 8., csütörtök

Etanol dúsítás - mérési eredmények



Rámértem a kis progival amit kaptam az átalakítóhoz. A kék vonal a dúsítás a benzines arányhoz képest %-ban. Igen, az tényleg 250%-ot jelent indítózáskor, ami a végén leér 22%-ra. A piros a felmelegedési kompenzáció - amíg hideg a motor kap plusz naftát. A zöld az indítózás plusz kompenzáció, mivel az első pár másodpercben extra sok üzemanyag kell, innen a 250%. Az ábrán ugyan nincs rajta, de a motorfordulat az ábra szerinti 17. és 27. másodperc között (vízszintes tengely) ingadozik kb 650 és 1100 között. Itt még valószínűleg kellene neki némi extra üzemanyag, mert ha gázt adok, nem ugrál.
A program részletes leírását elolvasva kiderült, hogy nem 3, hanem 5 fázisban működik a kis átalakító.
ST:00 - Nem forog a motor (nincs injektorjel)
ST:01 - Önindítózás (forog a motor és a feszültség beesett)
ST:02 - Beindulás utáni dúsitás idôtartam
ST:03 - Átmeneti állapot (nem látható)
ST:04 - Felmelegedési dúsítás (minden kompenzáció mûködik)
ST:05 - Felmelegedési fázis vége (lineárisan 8 s)
ST:06 - Normal üzemi állapot, csak a fôkompenzáció aktív (illetve a gyorsítás,  paraméterezve van)
Forrás:
http://www.e85tuning.hu/BioETUN_v4_hasznalati.pdf


Ezek közül nekem a 2. fázis hosszát kellene megnyújtanom, az alapbeállított 2 másodpercről mondjuk 5-re.
Este próbálkozom :)

2010. július 5., hétfő

Milyen egy etanolos autó? - tapasztalatok etanol átalakítás után

Az átalakítás után mikor elmentem a járgányért, megkértem a szerelőt mutassa már meg mi merre hány méter.
A motortérben 1 percig csak bambultam és kerestem a tíz pici különbséget, de nem láttam. Emberünknek rá kellett mutatni az etanol átalakító csatlakozóira az injektorok mellett, hogy hát igen azaz. Ennyi. És hol a többi? Sok-sok etanol átalakító beszerelési tapasztalat alapján a kütyüt inkább nem a motortérben helyezik el, ahogy mondjuk én tettem volna, hanem bent az utastérben a kormányoszlop alatt, vagy valahol a műszerfal mögött. Így nem kell aggódni, hogy a nagy melegben, szanaszét olvad a berendezés. A két apró különbséget a beltérben is igen nehéz észrevenni. Az előbb említett helyen, a kormányoszlop alatt a többi szervízcsatlakozó közé be van pakolva az RS232 csatlakozó - ezen keresztül lehet programozni az E85 elektronikát, ha szükséges. Van még egy körömnyi méretű kapcsoló, szintén elég eldugott helyen. Mielőtt otthagytam a kocsit az átalakító műhelynél, megbeszéltük hova kerüljön a kapcsoló, de mint kiderült amit először szerettem volna, az egy eléggé megbonthatatlan gyári dobozban végződik, így esett a választás egy kissé odébb levő, de szintén ideális helyre a kormánytól jobbra, lentre. (Ha lesz időm csinálok fényképeket.)

Szóval változások terén motortérben szinte semmi, utastérben szinte semmi, és mi a helyzet a kocsi viselkedésével? Menet közben nem érezhető különbség. Most mondhatnám, hogy érzem hogy mennyivel erősebb a gép, meg hogy a nyomaték az egekben, de igazából nem. Nem merném teljes bizonyossággal ezeket kijelenteni. Lehet hogy van benne valami, de lehet hogy csak picológia az egész :) Azt mondták erősebb lesz, és hát persze hogy az, érzed nem? Én is érzem, mindenki érzi :P
Tankolások során viszont egészen másképp viselkedik a gép. Nem 16-17 ropi egy tank, hanem 11-12. Like :)

Egyetlen negatívumként azt tudom felhozni, hogy nem sikerült rendesen beállítani a hidegindító fázist. Ez az etanol átalakító ugyanis három fázisban működik. Az első a hidegindítás segítő funkció, amikor a motor még teljesen hideg. Ez csak pár másodpercig tart, ekkor látványosan sok üzemanyagot kap a gép. Mikor letelt ez az előre beállított X másodperc, akkor következik a második fázis. Ekkor is több etanol érkezik az égéstérbe, de már kevesebb, mint az első fázisban. Az utolsó - normál üzem - akkor lép életbe, mikor a motor elérte az üzemi hőmérsékletet.
Szóval az első fázisban van valami helytelenül beállítva, mert mikor reggel indítom a gépet 1-2 másodpercig ugrál az alapjárat, nem áll le, de nem stabil a cucc, majd gyanúsan akkor miután ez a bizonyos előre beállított X másodperc letelik, egyből szép és jó minden. Vagy az van, hogy túl sok a nafta amit ilyenkor kap, vagy túl kevés. Ezt még egy jó játék lesz kideríteni, mert ugye ahogy egyszer beindult, a következő próbálkozásra már nem igazi hidegindításról van szó. Nice :)

2010. június 28., hétfő

Átalakítás.

Egy korábbi bejegyzésben még kérdőjelesen szerepelt ez az "Átalakítás" téma. Ma pontot tettem a végére.
Az egyik átalakítással is foglalkozó érdi benzinkúttal egyeztettem egy időpontot szerda reggel 8-ra. Igen, fura módon ez egy olyan benzinkút ahol átalakítást is vállalnak :)

Az van, hogy az átalakító műhely a BioETUN v3 -ra esküszik. Gondoltam ők tudják, én egy másikkal szemeztem, de jó lesz - biztos valami jó kis barter biznisz van mögötte :P
Viszont náluk láttam először értelmesen megindokolva, hogy miért is jó a kapcsolós E85 elektronika - amikor nem magától próbál rájönni az autó mit raktál bele, hanem te kapcsolod. Először kicsit húzódoztam tőle, aztán...
Van pár pro és kontra érv, de leginkább mi a radai rossebért akarod kapcsolgatni vaze?
Nem azért veszel átalakítót mert E85-öt tankolsz amikor csak teheted?! Szóval ne várd már szegény kis elektrobasztól, hogy rájöjjön - pár kilométer alatt - hogy mizu, inkább mondd meg neki te és kész. Ott és akkor. Úgyis az lesz legrosszabb esetben hogy félévente egyszer Rölytökmuzsaj és Csajágröcsöge között félúton fogsz benzint tankolni, mert nincs más. Akkor meg egyszer kapcs és kész.

Miért nem veszem meg az átalakító kit-et és szerelem be magam?
  1. Örök gari :) - ehhez szervizes beszerelés nem árt, nehogy a "nem szakszerű mifaszom" kitételbe tudjanak kapaszkodni
  2. Okés, beszerelem és? Megtippelem jók-e a programozott értékek a kocsinak?
    (Jaigen, merthogy ez a bizonyos ajánlott E85 kütyü programozható. Állítólag, nem igazán kell ha egyszer jól beállították, de lehet.)
    Nem árt az ilyen dolgokat műhelyben kimérni. Károsanyag kibocsájtás, égés tökéletessége, stb.
  3. Lehet aki már beszerelt ebből 100-at jobban tudja hogyan kell, és nem fogja pl olyan helyre rakni az átalakítót, ahol a 80°C-os maximum működési hőmérséklete kevésnek bizonyul ... és mire legközelebb felnyitod a motorháztetőt, láthatod az E85 kütyü környezetbe lágyan "beleolvadó" sziluettjét
Szóval szerdán átalakítok... átalakíttatok.

2010. június 15., kedd

Műszaki kérdés - műszaki vizsga után, E85 átalakítás előtt

Mi történik az olyan kocsival műszaki vizsgán, amibe előtte huzamosabb ideig etanolt tankoltak?
Röviden: semmi :)

TotalCar autódoktor rém egyszerű tanácsa etanol üzemű autó műszakiztatásához:
E85-osre atalakítas jár papirmunkaval


Egy tank jó minőségű benzin,  hogy ne kötöszködjenek a környezetvédelmi mérésen
~ 17 000 Ft
Friss műszaki lassan nagykorú kocsira zöldkártyával egybevonva
~ 30 000 Ft
E85 átalakító beszerelve üzemkészen
~ 50 000 Ft
Látni ahogy az olajexportálók lassan felfordulnak
~ megfizethetetlen :P

Ebből most ott tartok, hogy ki kellene választanom a legmegfelelőbb átalakító kitet.
Műszaki megvan, sőt olyannyira megvan, hogy a szerelő akihez járok és aki elvitte a járgányt műszakira, mondta hogy látja elég szépen egyben van a gép, nem akarom-e eladni.
A környezetvédelmi adatlapon alapjáraton a megengedett CO határérték 50-ed (!) részét produkálja a gép, emelt fordulaton már súrolja a határt, de 18 év az 18 év :)

Tanulság:
Nem igaz az, hogy az etanol szíjjelb@ssza a motort és az üzemanyagrendszert. Egyszerűen ilyen nincs.

2010. június 4., péntek

Mennyi az annyi - túlfogyasztás E85-tel

Mindenhol írják, hogy E85-tel a járgány többet fog fogyasztani, mint benzinnel. Hogy mennyivel azt kb sehol nem lehet megtalálni, leginkább azért mert típusfüggő. Általában 10-35% közötti értékről beszélnek, ami azért igen tág.

Az a helyzet, hogy mióta nálam van az autó minden egyes tankolást jegyzek ebbe a google táblázatba.
Az is látszik benne, mikortól tankoltam etanolt, és az a tankolt mennyiség hány %-a volt. Nem vettem figyelembe a tankban maradt mennyiségeket, ezért lehet ellentmondás a blog adataival.
Az számokat nézegetve, külön véve a városi, autópályás, főutas meneteket, arra jutottam, hogy még ugyanazzal az autóval próbálva is elég random eredmények születhetnek akár benzinnel, akár etanollal jár az ember. 1 liter +- simán befigyel forgalomtól és cipőmérettől függően.

Budapesten autózva az E85 előtti korszakban 9-10l körüli értékek szerepelnek, ~50% E85-tel a tankban 9-11l. Ez mondjuk 10% így hasra.
Autópálya: benzinnel 8-9l, etanollal 9-10.5, ami 10-12% többlet
Főutakon haladva 90-100km/h körüli tempóval 7.5-8.5-ről ... nos nem tudom hova emelkedett, mivel mióta átadták az M6-ot, nemigen járok főúton :)

2010. május 21., péntek

Világuralom! - Már több mint 300 E85 kút az országban

A napokban megint letöltöttem POIplaza-ról a magyar E85-ös kutak koordinátáit.
Abszolút kellemes csalódás: már 107 kút van az országban ami foglalkozik etanollal.
Ami nekem külön öröm, hogy lett egy végre Pécsen is.
A másik, hogy lett egy ami majdnem teljesen útba esik - a fenti poi gyűjteményben "Landthaller Tasziló"-ként szerepel. Mondom ilyen nincs, mégiscsak egy webkettes dolog ez a poiplaza, biztos elírta aki feltöltötte.
Körbegugliztam, és láss csodát, van :)
Megtetszett a cikk, be is néztem valamelyik nap Taszi bácsihoz. Taszi bácsi nagy arc, túl a 80-on még mindig ő szolgál ki a kútnál. Ezen kívül nem tudom hogy csinálja, de kb 10 Ft-tal olcsóbb nála az etanol, mint bárhol máshol. Egész konkrétan pár napja 234 volt, mikor mindenhol már 245 körül van.

Szóval öröm bódottá, terjed az etanol :D

[Frissítés 2010.11.04]

Idő közben "kicsit" változott a helyzet ezen a téren. A magyar E85 kutak száma meghaladta a 300-at!


A legújabb blogbejegyzés E85 kutakkal kapcsolatban:
Magyar E85 kúthálózat

Készült egy térkép is a mai etanol kutak elhelyezkedéséről:

2010. május 13., csütörtök

Nyikkantómanók


Szűrőcsere után visszatértek a régen látott keréknyikkantó manók.
Megjött tütü életkedve :)

2010. május 6., csütörtök

Átalakítás?

Visszaolvastam a blog elejét:

"Ma 308 a benzin, és 229 az E85. (Avia - kerepesi út)"

308 Ft. És ez kevesebb mint 3 hónapja volt.
Azt hiszem miután júniusban átmegy a járgány műszakin, beszerzek egy átalakítót. Az opec meg bekaphatja.
Már hiányoltam egy oldalt ahol össze van hasonlítva melyik átalakító mit tud.
Íme: http://www.nkbenzinkut.hu/oesszehasonlito-tablazat.html

2010. május 5., szerda

Szűrőcsere #2

Azt hiszem eljött amit sok helyen írnak, hogy ha jót akar az ember, kötelező.
Az első üzemanyagszűrő csere megvolt még mielőtt az első 5 liter E85-öt a tankba töltöttem. A javallat viszont az, hogy párszáz / párezer kilométer után - mikor az etanol jól leoldotta az összes retket az üzemanyagrendszer faláról - újra cseréljünk üzemanyagszűrőt. Gyanúsan nehézkesen teszi meg az első pár 100m-t a járgány reggelente, és mintha kicsit erőtlenebb is lenne. Péntek reggel meglesz a csere.

2010. május 3., hétfő

"Check engine" - hibajelzés a műszerfalon

Ma reggel kicsit megijedtem amikor felvillant a Check Engine lámpa.
Megállás, motor check szemmel, szaglással, tapperolással... semmi. WTF?

Rémlett egy fórumról, hogy előfordul az ilyesmi ha E85-tel játszunk átalakítás nélkül.
Beül, indít, megy. No Check Engine lámpa... WTF?!

Aztán megtaláltam ezt a cikket:
http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/e85_bioetanol_alapfogalmak-411
Sok hasznos dolog van benne, többek között a következő szövegrészlet is:

"Ha tisztán tankolunk egy modernebb, benzines autóba E85-öt, akkor a fedélzeti számítógépe valószínűleg reklamálni fog és a Check Engine lámpa felgyúlásával jelzi az elszegényedő keveréket."

A "modernebb" autó megszólítással vitatkoznék :) de attól még lehet benne valami.

Lehet sok ez az 50-50 ennek a típusnak?

2010. április 24., szombat

A végtelenbe és tovább

Péntek este... indulás Pécsre, új M6.
Előtte Érd Avia - 50% E85
Indít és pöccre megy, mert miért ne menne? :)
~220 km mezei alagúttal cölöp-völgyhíddal megzakkant GPS-sel. TomTom nem gondolta menő dolognak ha térkép szerint 130-cal zúzunk át a mezőn :)

No de a lényeg:
50-50 ezek szerint nyáron gond nélkül lehetséges.  

Mission Complete!

Vajon feszegessem a határokat, vagy legyen elég ennyi?
Erre még alszom párat.

A családban van egy '96-os Passat. Ma vele is élrtük ezt a bűvös határt.
Hozzátenném Baranyában nem egyszerű. Van E85-ös kút... 1.
Igen egy darab az egész megyében... Komlón :) Nájsssz.

2010. április 11., vasárnap

A piszkos anyagiak - mibe fáj az etanol

Nem tudom mennyire kalkuláltatok a kalkulátorral amit pár napja küldtem, én épp most tettem meg.

Még az elején leírtam, hogy nem tervezek átalakítást - öreg autó, macera, pénz, stb. Az viszont hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a fórumhozzászólások és leírások hatására volt egy benzinszűrő csere.
Ez nálam munkadíjjal együtt kb 8000 Ft volt.
Akit tudja hol van a kocsiján ez a bizonyos szűrő, van otthon szerszám, kedv, miegymás nyilván meg tudja spórolni a munkadíj részét, viszont ha úgy jársz mint én hogy a alapból nem látod a motortérben a szűrőt, keresel neten leírást, megörülsz, hogy tudod hol van - tank mellett kocsi alatt -, majd rájössz hogy baszki ehhez akna kell, vagy legalábbis valami értelmes emelő, és ezek után mikor azt gondolod "f@szom elsőre csinálja meg szerelő, majd legközelebb én is tudom" és elviszed szervízbe, ahol a neten talált leírások szöges ellentéteként a szaki fél óra bányászás után a motortér egy rejtett zugából halássza elő a szűrőt ... na akkor jössz rá, hogy baromira nem érte volna meg egy délutánt a kocsi alatt tölteni egy nemlétező - vagyis nem ott létező - dolog keresésével.
Szóval 8000.
Ezt szépen beírkáltam a kis kalkulátorba, meg azt hogy átlagban 8.5-et eszünk 100-on, meg hogy évi kb 17500 km-t megyünk és kijött, hogy a mostani ~40%-os arány mellett kb 2 hónap és pénzemnél vagyok.

Évi 55000 jó magyar forint...
amiért kb semmit nem kellett tennem.
Lesz ez még jobb is :)

RPM4K probléma

No az van ezzel a bizonyos 4000-res problémával, hogy olyan mintha egy pillanatra mintha csökkenne a vonóerő, de mindjárt utána húz is tovább. Pontos magyarázatot talán az a precíz kis japán mérnök tudna adni, aki annak idején a motorvezérlést megtervezte.

Saját kútfőből arra jutottam, hogy ez a kocsi olyan - benzinnel -, hogy 3800-4000 körül vált egyet az elektronika, és masszív tankhorpasztás mellett elkezd húzni mint a disznó. Nem, 1992-ben még nem léteztek VTi motorok, ez a konstrukció még annak valami dédapja lehet. Mindenesetre tény, hogy ott az a bizonyos váltás, és pont ott ahol én azt a kis megtorpanást érzem.

Szóval semmi gond, ez is csak egy "éljünk együtt vele" típusú probléma... nem is probléma, nevezzük inkább csak jelenségnek :)

2010. április 9., péntek

25 L - megtorpanás

Nah, ma reggel beálltam a kúthoz, és közöltem a kutassal, hogy lesz 18 liter etanol (kb 7 liter volt még a tankban), a maradék meg benzin.
Emberünk tölti, majd 8 liternél megáll.
Az alábbi párbeszéd zajlik le:

- ... nem 8, 18 lesz.
- 18 ?! - masszív meglepett fejjel
- Igen, annyi :)

És naná, hogy megy.
Viszont újabb érdekes probléma: 4000-res fordulatszám közelében megtorpan a motor. Még nem próbálgattam sokat, majd még írok róla. Egyébként ezt is olvastam már valahol, ismert jelenséggel állunk szemben.
Nem valami szimpatikus a dolog, általános használat közben nem para, de mondjuk egy előzésnél kicsit gáz lehet. 6500-nál szabályoz a gép, szóval azért jó lenne, ha 4000 fölött is muzsikálna.

2010. április 7., szerda

E85 kalkulátor - számoljunk

Csináltam egy kis etanol kalkulátort - több információt ad, mint amiket eddig láttam.
Használjátok egészséggel.

E85 kalkulátor

2010. március 30., kedd

2010. március 22., hétfő

nyár van nyár, röpke lepke...

Ha nem is nyár, de jó meleg tavasz; vége a reggeli rosszulléteknek, pöccre indulunk :)

2010. március 18., csütörtök

25%

Ma Budaörsön jártam és útbaesett egy kút ahol árulnak E85-öt.
Naná hogy nem bírtam ki a következő tankig :)
Fél tankra ráeresztettem 10l-t + maradék benya -> most kb 15l/60l körül járok.
Reggel kiderül indul-e :P

Beszélgettem kicsit a kutassal, elég jó tapasztalatokat mondott. Szerinte 10-ből 9 kocsi megy fele-fele arányú keverékkel. Zsír :D

2010. március 16., kedd

reggeli lustaság

... az előbbi nehézkes induláshoz hozzá tartozik, hogy még nem tudom pontosan, hogyan függenek össze, de reggel ha kicsit hűvösebb az idő, vagy ha sokat állt az autó elsőre egészen biztosan nem indul be. Beröffen, döcög párat a motor, aztán szépen lefullad. Próbáltam ilyenkor nagyobb gázt adni neki, azzal annyit érek el, hogy tovább fulladozik, aztán szintén leáll ...
Mondjuk ez még mindig olyan, hogy napi fél perc plusz belefér indításkor, mert másodjára eddig mindig pöccre ment :)

2010. március 8., hétfő

az első negatívum

Nálam is előjött a sok-sok fórumon említett "hidegindításkor nincs alapjárat" probléma.
Mondjuk ezzel együtt lehet élni :)

2010. március 3., szerda

Pszicho - nyomaték

Megléptem a 10l-es lépcsőt.
Vagy pszichológiai, vagy nem, de úgy érzem nyomatékosabb a motor.

2010. március 1., hétfő

Az első 500 km - elenyésző etanol a tankban

Ahogy azt vártam is, ilyen arány mellett még semmit nem vettem észre, fogyasztásban és teljesítményben sem észlelhető változás.

50%-50% a cél, azaz 30l/60l, mondjuk 5 literes lépcsőkben, ami ugye %-ban kifejezve:

8,3% - 16,6% - 25% - 33,3% - 41,6% - 50%


Ha figyelembe veszem azt is, hogy kb 40-45l-eket szoktam tankolni, mert akkor már jelez a kocsi, hogy kéne nafta, akkor ugye az jön ki, hogy mindig a tankban marad az előző keverék 1/4-e.

Azaz a megmaradt E85 mennyiség:

1.kör: 5l * 0.25 = 1.25 l
2.kör: (10l + 1.25l) * 0.25 = ~2.8l
3.kör: (15l + 2.8l) * 0.25 = ~4.5l
4.kör: (20l + 4.5l) * 0.25 = ~6.1l
5.kör: (25l + 6.1l) * 0.25 = ~7.8l
6.kör: (30l + 7.8l) * 0.25 = ~9.5l

Ezek szerint már az 5. körre elérem, sőt kicsit meg is haladom az 50%-os arányt.
Ezt elérve pedig a további tankolásokkor nyilván a tankolni kívánt mennyiség fele E85, fele benzin lesz, tehát 20-25 liter mindkettőből.

Ez tehát a terv, lássuk meddig sikerül eljutni :)

2010. február 22., hétfő

Project startup - Nagylevegő, E85 tankolás

Adott egy 1992 Honda Accord 2.0 EXi.
Városi fogyasztás 10 körül, autópálya 8-9, országút 7-8.5
Az aktuális éves szűrő- és olajcsere épp ma volt meg.
Kértem mellé egy benzinszűrő cserét is.

Ma (2010.02.22.) 308 Ft a benzin, és 229 az E85. (Avia - kerepesi út)
No.1. Etanol tankolás 5l a 60l-es tankba -> ~8%

Az első 15 km-en semmi rendellenes... :)

Átalakítást a későbbiekben sem tervezek, egyszerűen töltök a tankba némi ethanolt a benzin mellé.
A kérdés hogy milyen arányt bír el a járgány.
Egyes fórumokon említenek típusokat amik hajlandóak maguktól "átállni".
Szervízben kérdeztem, semmi tapasztalat. (Hondabontó Bp, Kabai u. - ide járok)
Körbegugliztam, ehhez a típushoz semmi.

Kicsit fecskének érzem magam :P