Péntek este van, épp tartok hazafelé - mármint haza haza, Pécsre. A furcsaság a dologban az, hogy ezt vonattal teszem. Hogy miért? Az történt, hogy erre a hétvégére egy jó magyaros disznóvágásra vagyok hivatalos a nagyszüleimhez, viszont sem öcsém, sem barátnőm nem tart velem egyéb elfoglaltságok miatt.
Tegnap konstatáltam, hogy ez bizony azt jelenti, hogy egyedül leszek a kocsiban. No sebaj, volt már ilyenre példa, ilyenkor bevett szokás, hogy megírom mindenféle egyetemi levlistákra, hogy megyek, van még x hely a kocsiban.Az üzemanyagköltség szépen eloszlik, mindenki jól jár. Én nyilván, mert keletkezik némi bevételem az úton, amit persze teljes egészében odaadok a következő kutasnak; aki velem jön az pedig azért örül, mert olcsóbban, gyorsabban és kényelmesebben utazik a vonatos megoldásnál. Az ötlet nem újkeletű, először az oszkár nevű útitárs keresővel próbálkoztam a levlisták mellett, volt is pár utasom onnan, ez volt talán az első ilyen jellegű magyar szolgáltatás, aztán persze a kezdeményezésen felbuzdulva lett még pár ilyen, mint például az utazzunk együtt. Lényeg a lényeg, most csak levlistákon hirdettem, azt is csak tegnap este. Ez, és talán még a "szerencsétlen" időpont az oka annak, hogy senki nem jelentkezett. Merthogy ugye jövő héten karácsony, ki akarna ezen a hétvégén is hazautazni, meg a következőn is. Ez van. Gyors számolgatás, kocsival kb 12000 oda-vissza + pályamatrica, vonattal 6000, mert még 26 éven aluli vagyok. Erre jött még, hogy szombat estére masszív havakat mondanak, szóval a kérdés eldőlt: vonat.
És itt jön a hiénizmus a dologban. Hogy is jön ki az a 12 ropi? Hát úgy, hogy autópályán jó esetben is 11 lityit bepuszil a kocsi E85-ből, ezt szorozzuk meg 400 km-rel, ami ha most belegondolok inkább 440, mert az M6 nem kis kerülőt tesz mire beér Pécsre; szóval ott tartunk hogy nagyságrendileg 45-50 liter, amit még szorozzunk meg mennyivel is? 257-tel! A kedvenc kutamon! 257-tel! Hát nem köcs... disznóság ez?
Hogy az egyik előző poszban kiszámolt 1-2 forint emeléssel ellentétben, amit az E85 benzintartalma és a benzináremelés indokol, kb 10 Ft-tal emelik?
Gondolom a forgalmazó, vagy a kereskedő, vagy nem tudom ki, aki megállapítja a kiskereskedelmi árat, úgy számol, hogy legyen meg mindig az a bizonyos lélaktani határ, a 100 Ft-os különbség literenként.
Csak arra nem gondol emberünk, hogy a folyamatosan emelkedő üzemanyagárak mellett ez a 100 Ft bizony százalékosan egyre kevesebb. Az autóm pedig, hiába magyarázom neki, csak nem hajlandó fix x forintnak megfelelő etanollal többet enni a benzinhez képest, ő bizony mindig százalékosan eszik többet.
Értjük a különbséget? Az árkülönbség százaléka, meg a túlfogyasztás százaléka lassan összeér.
Erre jön még az a jelenség, amire szintén etanolos kollégám mutatott rá. Az E85 ugye alacsonyabb hőmérsékleten ég, mint a benzin. Ebből az következik, hogy lassabban éri el a motor az üzemi hőmérsékletét, amiből pedig az jön, hogy a téli fogyasztás etanollal jobban megugrik, mint benzinnel. Ez persze nagyban függ az autótól és a használat módjától, de mindenesetre tény.
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de komolyan fontolgatom, hogy amíg minuszok röpködnek, visszatérek benzin üzemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése