Azzal a szomorú ténnyel kellett szembenéznem múlt hétvégén, hogy tütü bizony rohad :(
Történt ugyanis, hogy még mikor a nyári gumiszettet cseréltem télire, emelés közben kicsit "ropogott" a kocsi, pedig rendesen az emelőpontnál fogtam meg. Na mondom mizu, nézzük csak. Rozsda... ejj ejj, nem lesz ez így jó. Kerítettem némi egyből-a-rozsdára festéket, hogy majd jól bekenem - az alján úgysem látszik, rosszabb tán nem lesz tőle. Legközelebb mikor otthon (otthon otthon) jártam, ahol a garázsban még olyan extra is van, mint szerelőakna, szóval akkor szépen beálltam az akna fölé, kérdéses hely megkeres - jobb hátsó kerék előtt - és nekiáll lekaparni a rozsdás részt a lemezről, mert hát mégiscsak jobb minél inkább fémtiszta felületet festeni. Ahogy így szedegetjük faterral a rozsdadarabokat, egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy itt bizony egy nem kicsi lyuk van. Jájj. Szerencsére ez egy olyan helyen van hogy a luk nem az utastérbe vezet, hanem egy lemezek által határolt üres dobozba (a hátsó kerékjárati ív és az alváz találkozásánál).
Ez a kis tényfeltáró mozzanat rávilágított arra, hogy bizony ez a kocsi pont a napokban éri meg a 18. életévét. Szép kor, de sajnos egyre kevésbé éri meg bármit is javíttatni rajta, pláne ha ilyenről van szó, ahol lehet hogy fényezni is kell, az meg sajnos egy régi kocsinál is pontosan annyiba kerül, mint egy újnál. Mert ugyan a kocsi aljáról van, szó, de ki tudja, hogy a lakatos kolléga mekkora darabot vág ki belőle, hogy aztán újrahegessze. Mert ha a küszöbből is visz valamennyit, akkor ott már bizony nem árt fényezni.
Szóval egyre biztosabbnak látszik, hogy tavasszal elválnak útjaink :(
Itt az ideje keresgélni az utódot. Mikor ezt a járgányt vettem, akkor is lejátszottam magamban a klasszikus német - japán vallásháborút, igazából most is valami hasonló zajlik.
Az E85 átalakítót természetesen viszem tovább, hiszen örök garis, így csakis benzines gépeket keresek.
No nem csak ezért, de az is egy szempont, hogy a diesel az diesel. Slussz passz. A benzinesből meg lehet gázos vagy etanolos is. Szóval benzin.
A következő szempont, hogy évi 12000 km autópálya, 6000 km város és kb 0 km vidéki országutat kell kiszolgálnia. Ebből következően egy nagyon hosszú 5 sebességes váltó legyen benne, de jobb lenne, ha lenne 6. is.
Fogyasztás: örülnék, ha autópályán valós 130km/h (nem óra szerinti, hanem GPS-szel mért) mellett nem enne többet, mint 8 liter, amiben sokat segít a hosszú 5. vagy a 6. sebesség.
A piszkos anyagiak. ~1.5M. Ezt nem is részletezem, kb ennyit szánok rá.
A versenyzők:
Toyota Avensis 1.8-2.0 2000-2003
Honda Accord 1.8-2.0 2000-2002
Seat Toledo/Leon 1.8T 2002-2005
Részben a kora, részben a 6. sebesség, részben a 180 paci és a turbó miatt egyelőre a Seat a befutó.
Ezen kívül az sem hátrány, hogy nem kevés fut belőle az utakon (Leon = Golf4 = A3), így remélhetőleg sokan értenek hozzá és az alkatrész árak is barátságosak.
És hogy miért olyan lényeges a turbó?
Na itt jön az E85 része a történetnek.
Pár hónapja olvastam egy leírást arról, hogyan befolyásolja a turbós autók működését, ha etanolt kapnak.
Először is - nem turbós társaikhoz hasonlóan - némileg erőre kapnak.
Másodszor: többletfogyasztás jelentkezik. És itt a trükk, ugyanis egy turbós kocsi látványosan kisebb fogyasztásnövekedést produkál szívó társainál.
Már bánom, hogy nem mentettem el a cikket, de úgy emlékszem 5-15%-os extra dúsításról beszélnek, ami elég barátinak hangzik.
Hogy miért van ez? Az bizony abban a cikkben van leírva, amit azóta sem találok :(
Ígérem megkeresem.
Szóval most úgy néz ki, tavasszal érkezik az utód :)
- 10-13 év mínusz
- 47 LE plusz
És emellett remélhetőleg autópályán alacsonyabb fogyasztás :)
2010. december 3., péntek
Rohadás + E85 + utódok
Címkék:
e85,
etanol,
fogyasztás,
teljesítmény
2010. november 19., péntek
Péntek délutáni kis kaland - Hungárián kuplung nélkül
Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtökön az egyik szoba teljes felújításába kezdtünk. Első lépés parkettacsiszolás, majd lakk, majd péntek lett :) Akkor jöjjön a festés. Festékért festékboltba, teddy henger miegymás. Takarófólia az nem kell, múltkor vettem egy nagy tekerccsel. Haza, takarófólia elő... de, takarófólia kell. Vissza kocsiba be... jé mi ez a "kis" olajfolt a kocsi alatt? Nedves volt az aszfalt, hát gondoltam, csak az "üzemszerű" 1-2 csepp folyt széjjelebb látványosan. Beül indít, rükverc - WTF? Mintha nem emelne ki a kuplung rendesen. Baszki beesett a pedál, huhh ki tudtam venni sebességből. Gondol-gondol... aha, akkor az az olajfolt nem az az olajfolt. Hát takarófóliáért nem megyünk az biztos... Kedvenc szerelőmnek telefon, megnyugtató válasz 10K egy komplett munkahenger ehhez a kocsihoz (éljenek a nagykorú autók :P). Egy pici bökkenő van, én Kelenföldön vagyok, ő meg az Éles-saroktól még vagy 3-4 kilométerre. Veri nájsz.
Akkor most jön a "Hogyan tegyük meg szeretett fővárosunk utcáin 15 kilométert kuplung nélkül" című lecke.
- Első nehezítés: az 1-est és a 2-test nem használhatod, mert nem veszi be.
- Második nehezítés: péntek délután van, nem kicsi forgalommal.
- Harmadik nehezítés: dugó a Hungárián.
Nem volt egyszerű, de odaértem. A csavar a dologban, hogy a vége felé egyre javult szerencsétlen munkahenger, úgyhogy mire odaértem már szinte jó volt :)
Mindegy, ez így egészen biztosan nem üzembiztos állapot, cserét kérek. Szerelő kiszedi, megvizsgálja... hát igen, ennek el kellett romlania, ahogy kinéz - full trutyi az egész. Csere megvan, indít - kicsit döcögve, de beröffen. Kuplung ellenőriz, zsíratomkirály. De komolyan mióta megvan a kocsi ennyire jó még sosem volt. Kellemesen kemény a pedál, szép nagyot emel, ahogy kell.
Öröm bodottá, állok ki az udvarból, nem megy. Köhög prüszköl, nem pörög föl, majd meg fullad. Na mondom vissza. Lehúzódott volna valami gyújtás kábel a nagy motortérben matatás során? Gyertyakábelek kihúz visszadug indít. Fos. Ugyanaz, majd' meg döglik szerencsétlen kocsi.
Kis villanykörte a fej fölött. Baszki, a kapcsoló. És igen. Miközben a szerelő a pedál környékén matatott véletlenül átkapcsolta az E85 - benzin kapcsolót :) Jee. Ezt aztán kereshettük volna egy darabig. Átkapcsol, megpörget. Vigyor :)
( Na ugye, csak lett valami etanol a végén a sztoriban :P )

átalakított autó,
e85,
etanol,
indítás
2010. november 8., hétfő
Megéri ilyen árak mellett etalollal járni?
A válasz nem teljesen egyértelmű. Épp hétvégén számolgattam, hogy egy Budapest - Pécs - Budapest út autópályán GPS szerint 130-cal haladva benzinnel 11500 Ft, etanollal ugyanez 10800 Ft. Ez elég siralmasan kicsi különbség 400 km-en. Ha most kellene átalakítót vennem, ennek fényében nem vennék, viszont így, hogy van, használom. Nem annyira anyagi megfontolásból csinálom, inkább talán a zöld tudat vezérel... meg persze az, hogy most már egészen biztosan állíthatom, hogy igenis érezhetően erősebb az autó E85-tel, mint benzinnel. Valahol olvastam, hogy az E85 átalakítás a motor tuning egyik legolcsóbb formája :)
Hogy honnan érzem ilyen biztosan? Érdi autópálya emelkedő 5-ösben 100-zal (mert annyi a megengedett) úgy hogy gyorsulni is tudok, eddig nem adatott meg.
Hogy megéri-e?
Pénzügyileg épphogy, feeling-ileg IGEN.
[Frissítés 2010.11.16]
Egy újabb hétvégi autópályázás után sokkal határozottabban azt kell mondjam a válasz IGEN!
M3 - Gödöllő, Mogyoród környéke, aki járt arra biztos emlékszik, itt vannak talán a legnagyobb kanyarok és dombok ezen az autópályán.
Tisztán emlékszem azokra az időkre, mikor ugyanezzel az autóval akármilyen ultra carrera v racing power benzinnel bizony az emelkedőn csak be kellett jönnöm a középső sávba, mert nem volt meg 5-ösben a 130. Csakhát itt meg sokszor 100 körül tötymörögnek azok akik a külsőben 60-at épphogy verdeső kamionokat kerülgetik. Szóval a legjobb ha tud menni az ember a legbelsőben, de ott meg 130 alatt elég pofátlan dolog haladni.
Nem mondom, hogy E85-tel ugyanitt a kocsi brutálisan gyorsul, viszont tény, hogy nagyon határozottan tartja a 130-at, és még marad benne egy kis tartalék is. Persze ha nem lennék lusta visszakapcsolni... :)
Az a rész lett még látványosabb, mikor sima előzésnél a 120-as utazót fölnyomja az ember 140 köré. Pikk-pakk megvan. A pikk-pakk persze nem SI mértékegység, és nem tudom eddig milyen hosszú volt a pikktől a pakkig terjedő időtartam, most mindenesetre kellemesen rövid :)
Azt vettem észre magamon, hogy egyre többször indulok keréknyikkantással a lámpáknál. Ebben nyilván közrejátszik a hülyegyerek-faktor is, viszont nyilván ez a hülyegyerek-faktor valamivel alacsonyabb lenne, ha nem érezném, hogy jól megy a gép.

megtérülés
2010. november 4., csütörtök
Magyar E85 kúthálózat - hol lehet ma etanolt tankolni
A héten megelégeltem, hogy sem a holtankoljak, sem a poiplaza nem tart lépést a magyar etanol kúthálózat fejlődésével.
Egy éve még valahol 100 körül járt az olyan kutak száma kis hazánkban ahol "biobenzint" lehetett kapni. Idén nyárra ez a szám szépen fölkúszott valahova 200 körülre, mára pedig már a 300-at is meghaladja az E85-ös töltőállomások száma.
Ezen és a fenti hiányosságokon fölbuzdulva összehoztam ezt a kis oldalt:
http://e85kutak.info
Használjátok egészséggel :)

2010. október 31., vasárnap
Az ellen nem véd - az átalakító sem hülyeálló
Péntek este, hosszúhétvégés családlátogatás, irány Debrecen, M3. Este van, megvártuk míg mindenki elmegy - persze, meg ahogy én azt kigondoltam. Indulás, 50m múlva check engine. Jee. Mindegy, biztosan hideg van, restart, check engine eltűnik. Minden zsír, mehetünk tovább, már csak 200km. Kis idő múlva, mikor már csak 199km volt vissza, újra check engine lámpa, most némi egészségtelen rángatással és lustasággal fűszerezve. Hmm, na ez érdekes. Szerencsére van nálam laptop. Rádugom a gépet, nézem az adatokat, minden okésnak tűnik. Motor indít, paraméterek figyel. Hmm, minden rendben, kivéve hogy 400 körül van az alapjárat, és nagyon nem akar fölpörögni a motor.. és nimár, hogyhogy 0% a túldúsítás!? Szidtam az új firmware-t (előző poszt), szidtam magamat, hogy minek kellett egy ilyen utazás előtt frissíteni, szidtam a jó k##&@{ mohos retkes f@sz{#&@{.
Aztán felvillant a kis villanykörte a fejem felett, agyamba hasított az igencsak kínos felfedezés: ki van kapcsolva az átalakító. És igen, a kormányoszlop alatt a kis kapcsoló off állásba volt billentve. Átkapcsolás, pöccre indulás, 200km gondtalan - a mazsolákat és tajparasztokat leszámítva gondtalan - autópályás utazás :)

2010. október 28., csütörtök
Firmware frissítés E85 átalakító módra
Ma valami miatt rápillantottam az etanol átalakítóm gyártójának oldalára, és hoppá, van új progi a kütyühöz. Hoppá és új firmware is van :) Nanná hogy kell. Mondjuk release notes nemigen volt mellé, de nyilván nem véletlenül adták ki, jó lesz az. Irány haza, laptop elő, kocsihoz le - még melegecske motorral jobb lesz ez, gondoltam, mert ha netán teljesen elcsesződik a kütyü, akkor sincs gond, hiszen üzemmelegen még kikapcsolt átalakító mellett is beindul a gép tisztán E85-tel, és el lehet vele döcögni a legközelebbi benzinkútig.
Utólag belegondolva ebben a gondolatmenetben persze találtam egy nem kicsi hibát. Merthogy tök jó nekem, hogy elgurulok egy benzinkútig, és ott úgy egyébként mi a retkes pöcshöz kezdek egy kocsival, aminek a tankjában van kb 55 liter etanol ?! Nem azt mondom le lehet szívni, de hát mindenesetre érdekes szitu lett volna.
No, szóval ott tartunk, hogy gyújtás ráadva, adatkábel összedugva, progi elindítva, firmware letöltve, laptop akksi kapacitás még 4-5 órára elég, ugyan mi történhet?
Hát pl az, hogy a firmware frissítés gomb megnyomása után a grafikus felület megáll... azaz nem megáll, csak éppen 10 perc elteltével is "Frissítés folyamatban, akár egy percig is eltarthat" van kiírva. Shit. No nem baj, olvastam a gyártó weboldalán, hogy van egy "DOS-os" verzió - nyilván parancssorira gondoltak :) - és azzal minden körülmények között teljes biztonsággal tudok frissíteni. Hááát. Okés, de ahhoz ezt be kellene zárni... firmware frissítés közben.
Már láttam magam előtt a 10 kicsi 5 literes piros kannát, ahogy a kimerültségtől vörösödő fejjel, alkoholgőztől szédülten szívom ki az utolsó deciket a tankból sajnálkozó tekintetű kútkezelők gyűrűjében...
IJ, "Cancel". Tuti? Tuti. Gyújtás le, vissza, indít. És megy :D Progival verzió ellenőriz, fej virul. Ugyan nem frissítettünk, de legalább a régi megvan. Nagy baj már nem lehet, max ígymarad. De bakker ne maradjon már így, akkor is akarom az újat!
Parancssori alkalmazás letölt, leírás keres... nincs. Vagyis van... egy 10 soros txt. Az első öt sor arról szól, hogy nyissak meg egy parancssori ablakot. Köszi.
[off] Egyébként informatikus létemre pár hete súgta meg egyik kollégám, hogy a "Futtatás" ablak bizony egy egyszerű WIN + R (mint run) kombinációval is előhozható, méghozzá minden egyéb módszernél gyorsabban ugye. [/off]
A txt fájl maradék öt során első ránézésre látszik, hogy nem sokat basztak rá. Minden második sorban más a futtatható állomány neve, néhol egy-egy alulvonás befigyel, ugyanígy random portokon csatlakozunk az eszközhöz. Igényess... Magyarázat sehol, csak hogy hát ezeket köll itten futtatnyi.
Hát kedves etanol kütyü gyártó, baszod, ha én azt futtatom ami oda van írva, akkor bizony 5 szép kövér hibaüzeneten kívül semmi mást nem kapok. Fakk. Leginkább olyasmiket olvashatnék, hogy "... is not recognized as an internal or external command". Merthogy nem csak hogy néhol ez, néhol az a futtatható állomány neve, de hogy a sok elcseszett közül egyik név sem egyezik azzal, ami az adott mappában levő fájl neve...
Nem magam miatt vagyok mérges, hanem a többi, talán kevésbé "informatikai rutinróka" jellegű E85 vásárló miatt.
Szarért kell 5 sorban leírni, mint egy óvodásnak, hogy hogy nyílik egy parancssor, ha utána kurvára használhatatlan parancsokat irat be velem?
Grrrr. Mindegy is, lényeg a lényeg, futtatgattam a parancsokat, úgy hogy működjenek is. Ja a szokásos cucc.exe --help vagy /? vagy -h persze semmit nem csinál, hátha megtudnám hogy kell használni, vagy hogy milyen paraméterek vannak egyáltalán.
Szóval mint a betanított kismajom a txt alapján futtat, firmware alig 1 perc alatt frissül, grafikus felület indít, config betölt, indít, röffen, örül :)
Holnap reggel kiderül mennyire bírja a gép az igazán hideg indítást. Lesz szerencsém reggel 6-ra dolgozni menni, ami azt jelenti, hogy 5:30 körül fogok indítózni. Ahogy nézem kb 2°C lesz.
Utólag belegondolva ebben a gondolatmenetben persze találtam egy nem kicsi hibát. Merthogy tök jó nekem, hogy elgurulok egy benzinkútig, és ott úgy egyébként mi a retkes pöcshöz kezdek egy kocsival, aminek a tankjában van kb 55 liter etanol ?! Nem azt mondom le lehet szívni, de hát mindenesetre érdekes szitu lett volna.
No, szóval ott tartunk, hogy gyújtás ráadva, adatkábel összedugva, progi elindítva, firmware letöltve, laptop akksi kapacitás még 4-5 órára elég, ugyan mi történhet?Hát pl az, hogy a firmware frissítés gomb megnyomása után a grafikus felület megáll... azaz nem megáll, csak éppen 10 perc elteltével is "Frissítés folyamatban, akár egy percig is eltarthat" van kiírva. Shit. No nem baj, olvastam a gyártó weboldalán, hogy van egy "DOS-os" verzió - nyilván parancssorira gondoltak :) - és azzal minden körülmények között teljes biztonsággal tudok frissíteni. Hááát. Okés, de ahhoz ezt be kellene zárni... firmware frissítés közben.
Már láttam magam előtt a 10 kicsi 5 literes piros kannát, ahogy a kimerültségtől vörösödő fejjel, alkoholgőztől szédülten szívom ki az utolsó deciket a tankból sajnálkozó tekintetű kútkezelők gyűrűjében...
IJ, "Cancel". Tuti? Tuti. Gyújtás le, vissza, indít. És megy :D Progival verzió ellenőriz, fej virul. Ugyan nem frissítettünk, de legalább a régi megvan. Nagy baj már nem lehet, max ígymarad. De bakker ne maradjon már így, akkor is akarom az újat!
Parancssori alkalmazás letölt, leírás keres... nincs. Vagyis van... egy 10 soros txt. Az első öt sor arról szól, hogy nyissak meg egy parancssori ablakot. Köszi.
[off] Egyébként informatikus létemre pár hete súgta meg egyik kollégám, hogy a "Futtatás" ablak bizony egy egyszerű WIN + R (mint run) kombinációval is előhozható, méghozzá minden egyéb módszernél gyorsabban ugye. [/off]
A txt fájl maradék öt során első ránézésre látszik, hogy nem sokat basztak rá. Minden második sorban más a futtatható állomány neve, néhol egy-egy alulvonás befigyel, ugyanígy random portokon csatlakozunk az eszközhöz. Igényess... Magyarázat sehol, csak hogy hát ezeket köll itten futtatnyi.
Hát kedves etanol kütyü gyártó, baszod, ha én azt futtatom ami oda van írva, akkor bizony 5 szép kövér hibaüzeneten kívül semmi mást nem kapok. Fakk. Leginkább olyasmiket olvashatnék, hogy "... is not recognized as an internal or external command". Merthogy nem csak hogy néhol ez, néhol az a futtatható állomány neve, de hogy a sok elcseszett közül egyik név sem egyezik azzal, ami az adott mappában levő fájl neve...
Nem magam miatt vagyok mérges, hanem a többi, talán kevésbé "informatikai rutinróka" jellegű E85 vásárló miatt.
Szarért kell 5 sorban leírni, mint egy óvodásnak, hogy hogy nyílik egy parancssor, ha utána kurvára használhatatlan parancsokat irat be velem?
Grrrr. Mindegy is, lényeg a lényeg, futtatgattam a parancsokat, úgy hogy működjenek is. Ja a szokásos cucc.exe --help vagy /? vagy -h persze semmit nem csinál, hátha megtudnám hogy kell használni, vagy hogy milyen paraméterek vannak egyáltalán.
Szóval mint a betanított kismajom a txt alapján futtat, firmware alig 1 perc alatt frissül, grafikus felület indít, config betölt, indít, röffen, örül :)
Holnap reggel kiderül mennyire bírja a gép az igazán hideg indítást. Lesz szerencsém reggel 6-ra dolgozni menni, ami azt jelenti, hogy 5:30 körül fogok indítózni. Ahogy nézem kb 2°C lesz.
2010. október 27., szerda
Vacogás, döcögés, fulladás
Ma reggel elég rossz élménnyel gazdagodtam.
Kezdődött azzal, hogy reggel 7-kor keltem :) Lementem a kocsihoz, 5 percig kapartam a jeget. Sejtettem hogy nem lesz egyszerű menet az indulás. Meglepő módon a "szokásos" hideg idős második indításra beröffent. Hagytam kicsit melegedni - kb 1-2 percig - aztán indulás. Szépen óvatosan, tudva hogy ilyenkor sokszor van rángatás. Gurulás az 50m-re levő lámpáig, semmi gond. Zöld, indulás, kengurubenzin. Azaz kenguru-etanol.. kenguru-e85.. kengurutanol ? Ez a jó szó, kengurutanol.
Rángatás, döcögés, fulladozás, erőtlenkedés, szélső sávba húzódás, mindenkit elengedés, aztán óvatosan 40-re gyorsulás. WTF? Valamit csak lehet tenni ez ellen.
Aztán lejátszottam magamban mégegyszer. Indít, ablakkapar - közben motor jár - indul, fullad. Az a gyanúm, hogy az történt, hogy lejárt az átalakítóban "melegedési fázis"-nak beállított időtartam, és így a szokásos 24% fölött már nem kapott még több extrát a gép, pedig az ilyenkor is kell. Hmm. Miért nem tud olyat az átalakító, hogy ha X fok alatt van, akkor leszarja hogy lejárt ez az időtartam és tovább küldi a többlet E85-öt. Kedves etanol-átalakító-fejlesztő ...
Kezdődött azzal, hogy reggel 7-kor keltem :) Lementem a kocsihoz, 5 percig kapartam a jeget. Sejtettem hogy nem lesz egyszerű menet az indulás. Meglepő módon a "szokásos" hideg idős második indításra beröffent. Hagytam kicsit melegedni - kb 1-2 percig - aztán indulás. Szépen óvatosan, tudva hogy ilyenkor sokszor van rángatás. Gurulás az 50m-re levő lámpáig, semmi gond. Zöld, indulás, kengurubenzin. Azaz kenguru-etanol.. kenguru-e85.. kengurutanol ? Ez a jó szó, kengurutanol. Rángatás, döcögés, fulladozás, erőtlenkedés, szélső sávba húzódás, mindenkit elengedés, aztán óvatosan 40-re gyorsulás. WTF? Valamit csak lehet tenni ez ellen.
Aztán lejátszottam magamban mégegyszer. Indít, ablakkapar - közben motor jár - indul, fullad. Az a gyanúm, hogy az történt, hogy lejárt az átalakítóban "melegedési fázis"-nak beállított időtartam, és így a szokásos 24% fölött már nem kapott még több extrát a gép, pedig az ilyenkor is kell. Hmm. Miért nem tud olyat az átalakító, hogy ha X fok alatt van, akkor leszarja hogy lejárt ez az időtartam és tovább küldi a többlet E85-öt. Kedves etanol-átalakító-fejlesztő ...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)